Duray Miklós előadása a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság XXI. nemzetközi tudományos konferenciáján:

A XXI. század elejétől visszaszámolva – évszám nélkül, a pontos megjelölés lehetetlensége miatt – hatszáz éve él együtt a Kárpát-medencében a magyar nemzet a cigányok közösségével. A jászok és a kunok után a cigányok jelentik az utolsó nagy bevándorló népességet abba a térségbe, ahol akkor, már több mint négyszáz éve kialakult egy európai államszervezet.

A XV. századi Magyarország, nem volt célországa ennek a több évszázada bolyongó nomád népnek, amelynek itteni letelepedése mégsem volt véletlenszerű.  Róluk akkor még azt gondolták, hogy egyiptomi eredetűek (innen a dzsipszi, azaz egyptian elnevezés), csak, Vályi István, 1776-ban bizonyította be Európa számára, hogy Indiából származnak.

Az egész térség akkortájt, beleértve a Magyar Királyságtól keletre és délkeletre eső területet is, sokkal kedvezőbb volt egy vándorló nép életjellegének, életmodorának, mint az innen nyugatra eső európai terület. Ennek két oka volt. Az egyik, általános oka az volt, hogy a feudális állam berendezkedése ebben a térségben lazább volt, mint innen nyugatabbra, tehát inkább elviselte egy, helyhez nem kötődő új népesség mozgását.. A másik ok a Magyar Királyságra volt jellemző: létezett egy befogadási hajlam.

Innen nyugatra, már akkor is napirenden volt a szerves idegengyűlölet, nem csak most, ahogy erre Anders Behring Breivik, 2011. július 22.-i norvégiai tömeggyilkolása okán derült fény. Angliában és Franciaországban már akkor is rendszeresebben vadászták a cigányokat, mint a nyulakat. Egyes források szerint a XX. századi náci haláltáborokat megszégyenítő módszerességgel irtották, végezték ki a cigányokat – tízezres nagyságrendű tömeges kivégzéseket, vagy inkább mészárlásokat rendeztek.

Ugyanakkor a Magyar Királyságban Zsigmond király 1422-ben menlevelet adott az ország területén élő cigányoknak, mutatva ezzel azt is, hogy az ország területén rend uralkodik. Ezt ugyan később megtehette volna arrébb, nyugatabbra is, hiszen 1433-ban Német-Római császárrá is koronázták őt, de úgy látszik erre csak a hely szelleme adott számára lehetőséget. Mint ahogy az én hugenotta őseimet is csak ez a föld menthette meg a hosszú kések éjszakája után, hogy később, 1945-ben egy szláv gyűlölet tegye őket, velem együtt hazátlanná. Van mit nem utánozni ebben a térségben is – figyelmeztethetem az egyszerű magyarokat.

A Zsigmond király által kiadott menlevél több mint három évszázadra megoldotta a magyarok és a cigányok együttélését, aminek nemcsak az akkori laza államszerkezet kedvezett, hanem a kereskedelmi és iparűzési felfogás is – a két együtt élő, de eltérő szerkezetű társadalom természetes módon megosztotta egymás között a feladatokat, sőt a feladatköröket.
Mind a két – különböző hagyományú és rendszerű – társadalom mindaddig zavartalanul élte közösségi létét, amíg tartott ez a lazaság. A nagy kérdés abból adódik: az oszmán-törökök kiverése után miért nem következett be a cigányok tudatos letelepítése és feladatokkal való megbízása? – az államszervezési lazaságot ugyanis nem lehetett tovább fenntartani. Igaz, hogy az 1711.-i szatmári béke után több mint száz évig tartó „szegénylegény” korszak arról is tanúskodik, hogy nem csak a cigányok éltek „cigánysorsban” errefelé.

A hangsúlyt valószínűleg a feladatra kell, vagy kellett volna helyezni és nem a letelepítésre, ugyanis az előbbi vonja magával az utóbbit.
Mert az történt, hogy a hódoltság után az észak magyarországi szlávokat, a románokat, a svábokat telepítették az elnéptelenedett területekre, ugyanakkor nem akadályozták meg a cigányoknak, az idegen területekről való ellenőrizetlen beáramlását.

Elsősorban a román fejedelemségek és Galícia területéről. A központi hatalom csak Mária Terézia és II. József idején fogalmazott meg egyfajta „cigánypolitikát”, ami alkalmazhatatlanná vált a cigányok ellenállása miatt – ha elfogadják, ez valószínűleg a hagyományos szervezettségük feladását jelentette volna.

Noha, száz évvel korábban talán még cigány-paraszt falvakat lehetett volna kialakítani az elnéptelenedett területeken – később már csak cigány telepeket, pérókat. Ha nomád magyarokat lehetett letelepíteni és gazdálkodóvá tenni, akkor ugyanez, megfelelő időben és módon megtörténhetett volna a cigányokkal is. Ma már ez azonban csak egy költői felvetés.

Érzésem szerint egy államszerkezeti felfogás taszította ki a cigányokat a társadalom peremére. Ez a nézetem független attól, hogy a mostani cigányok szeretnének-e mezőgazdászok lenni, vagy sem. De nem független attól a megállapítástól, amit a NASA felvételei adtak a társadalomkutatók kezébe. Demény Pál az East-West Center kutatója 2005 szeptemberében Kötcsén mondta el, hogy ezeken a műholdi felvételeken a cigány népességnek egy olyan koncentrációjára figyeltek fel Borsodtól Szatmárig, beleértve Sáros, Zemplén, Ung és Bereg vidékét is, ami a jelenlegi ismeretek alapján a cigány népességnek olyan mértékű sokasodását eredményezheti, hogy önálló államalakító tényezővé válhat.

Ez eddig csak elmélet. De a valóság az, hogy ebben a térségben a cigány közösség tömeges léte, társadalmi állapota és a munkaalkalom hiánya együttesen, szinte megoldhatatlan feladatot jelent. Elsősorban állami feladatot, aminek csak egy része válhat átruházottan az egyházak és a civil szervezetek feladatává.

Lehet, hogy Mária Terézia és II. József érzéketlen volt a cigányok iránt. Ez így történt és megtörtént. Baj-e vagy sem? Ez most nem kérdés, még ha én hibának is tartom, hogy elszalasztotta az itteni, akkori állam ezt a lehetőséget. Ennek következtében fennmaradt egy sajátos kulturális és civilizációs eltérőség. Ami a magyarok – pontosabban a nem cigányok – nagy részéhez képest különbözőséget jelent, önmagán belül pedig sokszínűséget. A különbözőség viszonylatában azonban akár megoldhatatlan gonddal is járhat. Nem biztos, hogy a civilizációs különbözőségnek a megtartása önmagában értéket jelent. A kultúra, az más terület, az érték.

Az archeológia sem bizonyítja, hogy a civilizáció önmagában érték. Csak mérték. Mértéke például az adott kor anyagi műveltsége színvonalához való igazodásnak vagy jellemzője az anyagi műveltség együttesének, összességének. Ezt bizonyítja jelenkorunk is, például az árvizek során.

A cigányok esetében 2002 májusában életbevágó módon bizonyította a történelmi Sáros és Szepes megyében (a mai Szlovákiában), hogy az a civilizációs szint, amin ott a cigányok élnek, ilyenkor életveszélyes. A cigány települések, pérók szenvedték a legtöbb kárt. Nem csak amiatt, hogy a legveszélyeztetettebb területeken feküdtek, de házaik és életkörülményeik kőkorszaki viszonyokat idéztek. A mentési munkálatok során derült ki, hogy ezeknek az embereknek egy része semmilyen nyilvántartásban sem szerepel.  
A különbözőség a kulcskérdés!?

A népcsoportok közötti különbség valóban fontos kérdés. Talán ezzel magyarázható a „cigánybűnözés” kifejezés is. Amikor életem egy részét politikai okokból börtönben töltöttem, sok olyan személyes vallomást hallottam cellatársaimtól, amikből megértettem a két kultúra és civilizáció közötti különbséget – hosszú távon elviselhetetlen civilizációs különbséget. De ha van különbség/különbözőség, annak van oka is. Az okot kell keresni.
A XVIII. század második fele óta a cigányok asszimilációjának ügye kétszer vetődött fel. Először Mária Terézia ésszerűsítése és őt a trónon követő fia elképzeléseinek okán, majd a kommunista rendszerben, az 1950-es évek végén és utána.

Ha visszatekintünk a Nyugat-európai hagyományokra is, akkor megkülönböztethetünk egymástól eltérő, néhány olyan szemléleti áramlatot, amik nem csak a cigányokkal, hanem a más, számbeli kisebbségekkel vagy a hatalomból kiszorítottakkal szemben is érvényesültek.
Három fokozata van.

Legkeményebb változata a homogenizálás, az elvegyítés. Ezt nevezik a társadalomtudósok asszimilációnak. A növénytanban ez fotoszintézisen alapul és növekedést eredményez. A társadalomban beőrlődést, megsemmisülést jelent.
Enyhébb változata az előbbinek az integrálódás, a betagozódás, ami töredékegységek szerinti megmaradást eredményez. Ez magyarul ugyan nem a megsemmisülést jelenti, de szétszóródást eredményez.

Az integrálódás tehát szórványosodás.
Elfogadhatóbb, vagy talán egyetlen elfogadható lehetőség a standardizálódás: az illeszkedés. Ez az egységenkénti – közösségenkénti – megmaradást jelenti. Ehhez azonban ki kell alakítani a csatlakozási felületeket. Az autonóm egységek összekapcsolásának rendszerét.

Nem kívánok sem javaslatokat tenni, sem recepteket írni egy sajátos közösségi lét lehetséges megoldására. Még ha tehetnék is, lévén magam is, és a közösségem is, amelyben élek úgymond „cigány sorsban” él annak az államnak a határai között, ahová nem elvándorlás révén került. Ennek okán, vagy emiatt azt kell megfogalmaznom, hogy minden társadalmi és gazdasági gond mellett a cigánysorsot vagy hivatalos szóhasználat szerint a romakérdést alapvetően csak a cigány autonómia oldhatja meg.

Ezt korábban vajdarendszernek nevezték, amit fél évszázaddal ezelőtt sikeresen szétvertek. A most létező kisebbségi önkormányzati rendszer nem valószínű, hogy a cigányok számára elégséges megoldás. Persze van ettől rosszabb helyzet is, ahol még ilyen önkormányzat sem létezik.

Én konzervatív vagyok a szó eredeti értelmében, tehát értékpártoló. Liberális is vagyok, ennek eredeti értelmében, azaz szabadelvű, pontosabban: szabdságelvű. Nem vagyok állampárti, hiszen minden elődöm elutasította az abszolutizmust. De egyet javasolhatok: értéket menteni csak akkor lehet, ha a saját intézményem és az állam intézménye összefog és ezt az összefogást törvény szabályozza.

Ez annyit jelent, hogy az egész Kárpát-medencében minden számbeli kisebbségben élő közösség belső rendje, megmaradása és fejlődése számára és a számbeli többségben élőkkel való harmonikus együttélése szempontjából csakis az adottságaiknak megfelelő autonómia jelenthet megoldást.

(2011. október 7. Budapest)

Az autonómia nem varázsszó, sem átok

Volt-e rendszerváltozás? Gyakran tették fel már ezt a kérdést nekem, és a lényege azt hiszem a csalódottság a történtekben, vagyis hogy nem ezt vártuk. A csalódást enyhíteni cseppet sem kívánom. Az is igaz, hogy ugyanazok csinálták, akik a régit is működtették.

Mindazonáltal egyértelmű, hogy igenis volt változás. Sokat foglalkoztam ezzel, kedvenc témám, akár szemináriumot is tarthatnék belőle, de most megelégszem egy egyszerű szemléltető példával.

A régi rendszer úgy működött, hogy összeszedtek egy csomó munkást, adtak nekik ásót-lapátot és megbízták őket azzal, hogy ássanak egy nagy gödröt. Dolgoztak is szorgalmasan, a bérüket is megkapták. Aztán, amikor a gödör készen lett, megbízták őket azzal, hogy temessék be.

Ezt is szorgalmasan elvégezték, ezért is megkapták a fizetést. Aztán jött a változás. Mindenkit kirúgtak, vettek nyugaton egy nagy baggert, abba beleült egy munkás és egy-kettőre kiásta vele a gödröt. A többit meg azzal biztatják, hogy bírják ki egy darabig, majd 50 év múlva jobb lesz nekik, akkor majd ők is kapnak egy-egy baggert és áshatnak vele napestig. No, ez a biztatás ugyan nagyon hasonlít ahhoz, amivel a kommunizmusban traktáltak minket, de azért azt hiszem, különbség is észre vehető.

De hát mi is történt itt ? Mindenek előtt, mi nem történt ? A kínai gazdaság világtörténelmileg páratlan ütemű 30 év óta folyamatos fejlődéséről bizonyára mindenki hallott már. Arról talán kevesebben, hogy amikor a Nagy Kormányosuk feldobta a talpát és hátra hagyott egy csődtömeget, a hetvenes évek vége táján kínai szakértők csapata jelent meg Magyarországon azt tanulmányozni, miképpen lehet a kommunizmusból átmenni a piacgazdaságba. Ők ezt úgy tűnik, sikerrel megtanulták.

Mi viszont még nagyobb sikerrel elfelejtettük. Ehelyett módszerként átvettük a Washingtoni Konszenzus három alapelvét : privatizáció, liberalizáció, dereguláció. Három szép latin szó ez, de mivel manapság már nem tanulunk latint, hadd írjam ide a magyar jelentésüket: szabadrablás, piacvesztés, joghalál.

Néhány példa arról, mit is jelent ez a valóságban. A magyar alumíniumipart egy családi ház áráért sikerült megvásárolni a szerencsés új tulajdonosnak, azt is bankhitelből fizette ki. Jó gazdája lehetett, ezt a tavalyi kolontári vörös események is megmutatták. Aztán : mint tudjuk, eladtuk az összes cukorgyárunkat, ezzel együtt megszűnt a répatermelés és égbe szöktek a cukorárak. Azt talán nem tudjuk, hogy mit kaptunk a gyárakért.

Megsúghatom : semmit. Ingyen lettek oda, ha nem számítom a „közvetítői jutalékot” egy ciprusi offshore-cég számláján. Aztán: volt egy zseniális belügyminiszterünk, aki kitalálta a „megélhetési bűnözés” fogalmát. Ami magyarul azt jelenti : munkát nem adunk neked, nem a mi dolgunk, segélyt se nagyon, nincs miből, de ha élni akarsz, akkor lopjál magadnak! (No nem éntőlem, mert az én vagyonomat fegyveres őrök vigyázzák.)

Sok kicsi pedig sokra megy, pláne ha nem is olyan kicsik. A nemzetgazdasági végeredménye ezért a következő. Elveszett 1,7 millió munkahely. Többszörösre nőtt az adósságunk és a hiteltörlesztésünk. A külkereskedelmünk és a pénzpiacunk háromnegyede, a belkereskedelmünk és a feldolgozóiparunk kétharmada, millió hektárnyi termőföldünk idegen kézben van.

Ennek a kivont profitja, meg a növekedő hitelek törlesztése négyévenként elvisz annyit, mint az ország teljes éves gazdasági  teljesítménye, annál is inkább, hiszen adót sem igen fizetnek a jövedelmük után.

(Az egyik óriási nemzetközi pláza-hálózatról most derült ki, hogy sok év óta úgymond ráfizetéssel dolgozik, ezért nem fizethet jövedelmi adót. Erről már csak Kohn bácsi, az egyszeri vendéglős jut az eszembe, aki minden adag ételre ráfizet, és csak abból él szegény, hogy szombaton zárva tart.)

Adó persze kell, tehát annál többet fizetnek a hazai vállalkozók, akik másfél millió embernek adnak munkát, már ameddig bírják, hiszen a terheik nőnek, a piacuk zsugorodik, tőkéjük meg nincsen, hiszen miből képződhetne ?

A korrupciót sem szabad kihagynunk a képből. Egy tavalyelőtti felmérés szerint fenn vagyunk a világranglista első három helyének egyikén, mert a közbeszerzések korrupciós hányada 26 %. (Ebből ha el nem lopták volna, ki lehetne fizetni az adósság-törlesztésünket,  többezer milliárd Ft-ról lehet szó ugyanis, mialatt a költségvetés avval bajlódik, hogy vonhat el harminc milliárdot az oktatásból vagy az egészségügyből.)

Hogyan lophatták el ekképp a talpunk alól a gyárainkat, a földjeinket ? Egy normális országban aki ilyennel próbálkoznék, azt rövid úton meglincselnék a felháborodott emberek. Csak hát ehhez közösség kell, ami a döntő pillanatban vészesen hiányzott. Pozsgai Imre mondta egyszer, hogy Kádár János legnagyobb történelmi bűne az volt, hogy tönkre tette a szolidaritás utolsó létező formáját, a munkahelyi szolidaritást, a VGM-el meg a vállalati tanácsok hamisított rendszerével, ami végeredményben az igazgatóknak adott tulajdonosi jogokat, és ezek aztán ügyesen összejátszottak a privatizáló vagyon-ügynökséggel, meg  a bankokba ejtőernyőzött hitelnyújtó cimboráikkal.

A nagypolitika meg ezalatt műbalhékkal szórakozott és minket hülyített. Ezek közé tartozott a „cigánykártya” is, vagyis a magyar-cigány viszonynak a tudatos megrontása. Halászni legjobban a zavarosban lehet, ezt régtől fogva tudjuk.

Annyi mindenesetre látható, hogy ilyen körülmények között a magyar kormányzatnak vajmi csekély anyagi lehetőségei vannak – a bevételei korlátozottak, hiszen alig rendelkezik az értékteremtő eszközökkel, a kiadásai viszont korlátlanok, hiszen akkora az adósságunk, hogy bármikor megfojthatja az országot. De ez csak annyit jelent, hogy annál jobban kell gazdálkodni a csekély eszközökkel. Ebben a tekintetben sajnos sok rossz példát tudnék mondani, főleg az elmúlt nyolc év gyakorlatából. Ami például a cigánypolitikát illeti, azt hiszem, több pénz ment el rá, mint az előző időszakban, csak azt szeretném tudni, hogy hová ment. Azok a cigányok pedig, akik semmit se láttak az ő támogatásuk címén elköltött pénzekből, talán még nálam is jobban szeretnék tudni…

A mostani helyzet jellemzéseképpen abból indulnék ki, hogy a cigányoknak, mint egyébként a legtöbb népnek, van egy legendája a hajdan-volt Aranykorról. A történészek persze legyintenek erre, bebizonyítható, hogy ágrólszakadt szegények voltak mindig is, mióta csak útnak eredtek valahonnan Indiából. Azonban akik ezt mondják, azok szem elől vesztik a lényeget.

A boldogság ugyanis, amire az aranykor-legenda utal, alig függ össze a gazdagsággal. Sőt még azt is megkockáztatnám, hogy a szegények között gyakoribb, mint a gazdagok között. Ugyanis egyetlen valódi kritériuma van csupán : egy olyan közösség, amelyben a szeretet uralkodik. És ez fennállhat egy kóborló, napról napra élő közösségben is.

De van egy pont, ahol a helyzet megváltozik. Ezt a szociológusok újnyelve „mélyszegénységnek” szokta mondani, de nem tudom, miért kerüljük a nyelvünk régi, jól bevált szavait  Én inkább nyomornak mondom. És ez, ami a hazai cigányok nagy részének a mai életét jellemzi, már minőségi romlást jelent, sőt folyamatos lefelé csúszást egy lejtőn. Lehangoló jeleit láthatjuk. Még tíz éve is el lehetett mondani azt, hogy a sajnálatosan nagyszámú hajléktalan között nem volt cigány – valahol, valahogy mindig befogadták őket.

Nos, ma már a hajléktalanok jó negyedrésze cigány. Kísértetiesen magas a férfihalandóság a középkorú cigány férfiak között. Ugyanis a férfi legfőbb kötelességének számít az, hogy eltartsa a családját, és ha erre nem képes, a fokozódó stresszérzés hamar végez vele. Ugyanez a fő oka a részegeskedésnek és agresszivitásnak is.

A társadalom elemi egységei széthullanak, már a családok is, és megszületnek immár nem szeretetből és ennek híjján nőnek is fel a jövőtlen, a világból eleve kihullott fiatalok. Egyetlen közösségi helynek pedig a kocsma maradt meg, ahol az elkeseredett emberek isszák le és vadítják meg egymást.

Ha az ember elégtelennek érzi önmagát, ez frusztrálja és idővel depresszióba kergeti. „Nem vagyok szerethető”, ez az életérzés űrt alakít ki benne, de a világban nincsen űr. Hamarosan betölti ezt a gyűlölet, ami tulajdonképpen tárgytalan, hiszen a magja az öngyűlölet. Éppen ezért teremteni se tud semmit. De képes hamis identitás kialakítására, és akinek sanda szándékai vannak, igen sikeresen ki tudja ezt használni. Mutatja ezt a huszadik század egész lehangoló története.

Azonban a történelmi változásoktól, kommunizmustól, kapitalizmustól, vagy akármitől függetlenül, a napjainkra a közép-európai cigányság egy sorsfordító pillanathoz érkezett. Az eddigi életét „páriatársadalomként” élte, a szó Max Weberi értelmében. Ez azt jelenti, hogy egy kiépült gazda-társadalomban él, annak a számára végez különféle munkákat és szolgáltatásokat.

Jól szemlélteti ezt a magyarországi cigányok hagyományos életvitele, amely a kisparaszti földműveléshez kapcsolódó munkákból állt : kézműipari termékek, kovácsolás, vályogvetés, kupeckedés, napszámos munkák. A letelepítésükre, földhöz juttatásukra sohasem került sor, bár volt rá néhány próbálkozás.

Lehet, hogy ezek elhibázott módon történtek, de én úgy hiszem, hogy nagyrészt maguk a cigányok is aránylag elégedettek voltak a saját életvitelükkel. (A föld nagy kötöttség, egy szabad életérzésű ember nehezen tudja elviselni.) Ám a helyzetük a huszadik században apránként teljesen megváltozott.

1896-ban volt Magyarországon egy teljeskörű felmérés az itt élő cigányokról. Soha ilyen nem volt sehol, azóta se : a családi összetétel, az életkor, a foglalkozás is fel lett mérve. Nem lehetett csekélység, hiszen akkor még elég nagy számban éltek itt vándorló cigányok is. (Ennek nálunk majd az első világháború vetett véget.) A felmérés szerint akkor a történelmi Magyarországon 197 ezer volt a cigányok száma.

Ma, jó száz évvel később pedig ugyanezen a területen több mint két millió, tehát a számuk megtízszereződött, és hasonló lehet a helyzet a térség többi országában is. Ez pedig azt jelenti, hogy pária-társadalomként ennyi ember már nem élhet meg, tetszik-nem tetszik át kell alakulnia az életformának.

Vegyük példának az úgynevezett „cigányfalvakat”, amelyek mind súlyosabb társadalmi problémát jelentenek, mert egy ilyen faluban már kizárólag cigányok élnek. De miért baj ez ? Baj-e a sváb, vagy a szlovák falu ? Egyáltalán nem, hiszen az teljes helyi társadalmat jelent. De a cigányfalu életképtelen, nincsen hová beilleszkedniük a lakóinak, autonóm saját gazdaságot és helyi közösséget pedig a pária-mivoltánál fogva nem tud kialakítani.

A cigány társadalomnak az aggasztó felbomlása ekképpen csak részben függ össze a különféle kormányok, vagy rendszerek fogyatékos és elhibázott cigánypolitikájával, mert nagyrészt ebben a történelmi kényszerűségben gyökerezik. Nem mindegy természetesen, hogy milyen lehetőségek vannak a társadalom belső átalakulására. A kommunizmus elvből közösségellenes, ennyiben konzerválta is azokat a történelmileg kialakult formákat, amikben az embercsoportok védték az összetartozásukat. Viszont legalább a foglalkoztatást biztosította.

Ma már jól látható ugyan, hogy ez zsákutca volt (csakúgy mint maga a szocializmusnak mondott rendszer), mert egyúttal rögzítette az alacsony kvalifikációs szintet is, de mégis, legalább munkát, megélhetést, elemi összetartozást adott. A rendszerváltozáskor ez omlott össze – „elbocsátották a gödörásókat és a gödör-betemetőket” – és az alacsony, kiszolgáltatott szint életképtelen társadalmi zárvánnyá alakult át, mint azt a cigányfalvak szemléltetik.

Ha a kommunizmusról azt mondtuk, hogy közösségellenes, akkor az újkapitalizmusról meg azt mondhatjuk, hogy nem ismeri el a közösség fogalmát – csakhogy maga a széthullott társadalom csupán önerejéből nem képes ezt a hajdan szétvert közösségi rendjét helyreállítani. (Nem ilyen súlyos formában, de érvényes ugyanez a többségi magyar társadalomra is.)

Minden végzetes gazdasági melléfogáson túl azt hiszem, ez a rendszerváltozásunk legnagyobb fogyatékossága. Az alapja pedig az, hogy az uralkodó neolibearlizmus csupán az egymástól elszigetelt egyéneket fogadja el, akik legfeljebb szövetkeznek egy feladatra, hogyha jónak látják. Így persze megoldani se lehet a problémát.

( Néhány éve egy szakmai konferencián a következőt hallottam. A meghívott „jogvédő” szerint olyan, hogy „cigány” nincs is, ez csak rasszista előítélet, természetesen cigány kultúra sincs, sőt ha jól meggondoljuk, akkor még szegénység sincs (ha volna, akkor munkát vagy segélyt kellene adni nekik, és ez nem valami liberális dolog…). Úgy hogy a probléma megoldása egyszerű : ültessünk az iskolában egymás mellé egy cigány meg egy gádzsó gyereket, és akkor többé semmi gond !)

A kormányzatnak persze kellet azért valamit tennie a rendszerváltozáskor keletkezett hatalmas munkanélküliség kezelésére. Ezt a nyugatról importált, de már ott is düledező segélyezési rendszerrel próbálta megoldani. A „cigánypolitika” első formája is ez volt, hiszen éppen az alulképzett cigányok váltak tömegesen munkanélkülivé. Ez a rendszer aztán nemcsak leszoktatott a munkáról, hanem azt kifejezetten meg is tiltotta.

(Puskás Feri barátommal történt, hogy adott egyszer valami napszámos munkát egy helybéli cigányasszonynak, és azt jogszerűen fel is jegyezte egy hivatalos dokumentumban. Aztán jött sírva a nő, hogy ilyet többé nem csinál, mert ennek a munkának az értékét levonták a folyósított szociális segélyéből…)

Aztán, a kilencvenes évek közepétől, célzott kormányzati cigányprogramok is indultak, a problémáknak megfelelően foglalkoztatási, oktatási, szociális ellátási, telepfelszámolási stb. tartalommal. Különféle minisztériumokban magam is részt vettem ezeknek az intézésében, míg végül 2003-ban kirúgtak, megszüntetvén egyidejűleg a folyamatban lévő támogatási programokat is, és helyettük működésbe helyezvén a „pénznyelő automatát.” A vége felé azonban már kezdtem felismerni azt, hogy így a támogatási programok nem igazán eredményesek. A kialakult „cigányfalvakkal” mindenek előtt ez a szisztéma nem tud mit kezdeni.

Ekkor, az új évtized elején, támadt egy ötlet. Az abaúji Cserehát sok évtized óta sorsüldözte térség – egymás után sújtotta Trianon, tsz-szervezés, borsodi nehézipar, és hozzá még az alacsony termőképességű gyenge földek is. Mindezek következtében a falvak népe lassan elszivárgott, a helyükbe cigányok települtek, és a rendszerváltozás után ezek a falvak az említett módon zárványtelepülésekké kezdtek válni.

Azonban eközben a földek művelése is aláhanyatlott. No de miért ne lehetne egy ilyen cigányfalut életképessé tenni úgy, ahogyan egy sváb falu is életképes ? Az ötlet tehát az volt, hogy telepedjenek oda fiatal cigány agrárvállalkozók, akik tartósbérlet formájában művelnék a földet, alkalmi munkát is adnának és segítenék az „egész társadalom” kiépülését ?

A lehetőség annyiban megvolt rá, hogy a tsz-időkből elég sok agrár szakiskolát végzett és most munka nélkül lévő cigány maradt, akik pályázhatnának erre az agrártelepítési programra. (Vázlatos ismertetése megjelent a „Falu” folyóirat 2001. őszi számában.)

Amikor ezt az ötletet némileg kidolgozva megszellőztettem, minden voltam tőle, csak szép nem, az államigazgatástól kezdve a helyi polgármesterekig és a sajtó egy részéig mindenki nekem támadt. A legkínosabb az volt, hogy az úgynevezett „mértékadó” cigány értelmiségiek is. Viszont legalább híre ment a dolognak, és elégtételem volt, hogy utána hetekig szinte égett a telefonom : „Tessék már mondani, mikor kezdődik az egész ? Mi már össze is csomagoltunk az asszonnyal !” – hívogattak ezek a szegény naív falusi cigányok. Hát, azóta se kezdődött. Csak énvelem végeztek, mint említettem.

Alapjában véve tehát a közösség szervezése volna a legfontosabb. A cigány önkormányzatoknak az egyébként világszerte egyedülálló rendszere ennek a feladatnak alig tud megfelelni. Nem kívánok itt belemenni a fogyatékosságok elemzésébe, csupán egy dologra hívnám fel a figyelmet. Legnagyobb politikai gondolkodónk,

Bibó István szerint valóságos autonómia nem létezhet elfogadott szellemi elit nélkül, az elfogadottsághoz viszont megszerzett tekintély kell, a mögötte álló teljesítménnyel és hitelességgel. (Azt hiszem, ezen a ponton eléggé hasonlít egymáshoz a patriarkális magyar és cigány mentalitás, eltérően például a némettől, és talán a szlávtól is.

Egész társadalmunknak a legfőbb nyavalyája ma éppen az, hogy vészesen megfogyatkoztak az ekképpen hitelesnek tekinthető emberek.) Ez az elit egyszerre tanácsadó és minta, ami felé törekedni lehet. Sajnos, ehelyett ma a mintaadó a jobb-nem-tudni-miből megtollasodott újgazdag réteg. (Ebbe hadd ne menjek bele. Annyi tény, hogy efféle  „minta” torzítja el ma egész Magyarország lelkiállapotát, ez alakítja ki a szinte társadalmi léptékű értékvesztést, moral insanityt és anómiát.)

Ahhoz, hogy az emberek között felépülhessenek ezek a horizontális kapcsolatok, szükségük van vertikális kapcsolatra is. Az élet rendje csak lelki újjászületés alapján állhat helyre. Tudnék erre néhány szívmelengető példát mondani, de inkább egy különös élményemről számolnék be.

Néhány éve meglátogattam egy kisvárosi börtönt, ahol a foglyoknak úgy háromnegyed része cigány. Van itt egy szép nagy börtönkápolna, ami a parancsnok szerint minden vasárnap zsúfolásig megtelik, akkora az emberek lelki szomjúsága. Ehhez képest viszont több mint a felük visszaeső. Hogyan fér ez össze ? Roppant egyszerűen. Ki alkalmazna egy olyan cigányt, aki azzal állít be, hogy most ültem le a nyolcéves büntetésemet betöréses rablás miatt ? Nos, van persze olyan hely is, ahol ez éppenséggel ajánlólevélnek számít… Hát ilyen egyszerű ez, ha az ember élete beszorul egy csapdába.

Akkor most mit lehetne tenni ? Az értelmes börtönparancsnok szerint olyan állami foglalkoztatóra volna szükség, ahol ezek az emberek szabadulás után rendesen dolgozhatnának, fizetést kapnának és tisztességes életet élhetnének. Itt azonban arra kellett gondolnom, hogy ha ez megvalósul, akkor minden cigány börtönbe fog kívánkozni, hogy utána rendes munkája legyen…

Szóval minden összefügg, és nincsen elszigetelt megoldás. A bűnözést se lehet másképp megszüntetni, csak úgy, ha a régi bölcs tanács szerint a lépcsőt a legfelső foknál kezdjük lemosni. De ez már kivezet a cigánypolitika problémaköréből.

(Egy cigánypolitikai konferencián történt egyszer, hogy felállt egy öregúr és panaszosan azt mondta: „Kérem, ha közülünk valaki ellop egy zsák gyümölcsöt, ki van téve annak, hogy a csősz lelövi. (Valóban volt akkoriban egy ilyen eset.) Bezzeg az a bankár, lop száz milliárdot és még ki is tüntetik utána !” Mit lehetett erre válaszolni ?)

A nyolcesztendős tabula rasa után most kihirdetett új cigányprogramot nem ismerem, véleményt alkotni róla nem tudok. De van egy olyan eleme, amit tényleg meghatározó fontosságúnak tartok, ez az egyházak pasztorációs programja, cigány fiatalok képzésével, akik egy-egy kis falusi közösség megszervezői és lelki gondozói lehetnek azon az egyedül járható úton, ami így hangzik : EGO SUM VIA, VERITAS ET VITA.

Budapest, 2011. október

(A CTMT XXI. Konferenciáján, 2011. október 8-án tartott előadás szerkesztett változata,

Franz Jozef fotoriporter illusztrációi  a konferencián készültek.)

Etűdök és Románcok Cigány Integrációra

és a Roma Évtized Programra

Ruva Farkas Pál előadása

Dédapám édesapja, Cerena Gurano, Kossuth Lajos egyik bandériumát vezette, 1848-ban. Barátságuk jóval előbbre datálható, mert mindenhová el is kísérte, még a harcok előtt, és közben is, meg utána is, amíg a világosi fegyverletétel után ükapámat és társait sáncfogságra nem ítélték. A korabeli regék alapján több mint 16 000 cigány honvéd halt meg a szabadságért.

Végülis szabadulásuk után, a cigányok megkeresték az övéiket, és élték tovább nomád vándorcigány életüket. Majd jött a Deák-féle kiegyezés (1867), a jobbágyfelszabadítással, a tized eltörlésével sok magyar főnemes, és középnemes vagyona megcsappant, sokan elszegényedtek, főleg azok, akik részt vettek a Magyar Szabadságharcban. Kossuth Lajos pedig elhagyta a magyar földet, előbb Itáliába, majd Amerikába száműzte a sorstalanság.

A kiegyezés új törvényei arra voltak jók, hogy lélegzethez jusson az ország, és végre véget vessenek a mérhetetlen megtorlásnak. A politika, a kiegyezés megosztotta a magyar népet, a közéletet, de az egyszerű embereket is. Ehhez képest a jobbágyfelszabadítás semminek bizonyult.

Nagyapám még fiatal ember volt, amikor 1922-ben a világ eseményei, a nagyhatalmak, Franciaország, Anglia, Németország darabokra szaggatták a szép Nagy Magyarországot! Aminek azelőtt három tenger mosta a partjait. Egy aláírt dokumentum szertefoszlatta Erdélyt, a Felvidéket, a Vajdaságot, rokonainkkal együtt a túloldalra ítéltette a paktum. A három tengert a Duna, a Tisza, a Dráva, és a Száva feledtette a maroknyi hazában maradtakkal. A Nagy Magyarországból egy zsebkendőnyit hagytak meg nekünk, hogy néha kitörölhessük vele szemeinkből a könnyeket.

József főhercegnek magához hívatta a cigányok egyik vezérét, aki tudott írni, olvasni köztük, és azt mondta neki: Itt van a birtokom egy része. (Alcsútdoboz és Bánkút) Csináltatok nektek a földművesekéhez hasonló hajlékokat, és az én földműveseim megtanítják nektek a földművelést. Tanuljátok meg, adok hozzá állatokat, marhákat, teheneket, juhokat, aprójószágokat, és teljes gazdasági felszerelést. Gazdálkodjatok! Adjátok fel az örökös vándorlást, iskolákat is építtetek a gyermekeiteknek, tanuljanak, megérdemlik, mert a jövőt a tudás fogja biztosítani számukra! Ezért csak egyet kérek cserébe! Tanítsátok meg nekem a ti nyelveteket. És a főherceg tartotta az ígéretét. Lejegyeztette a cigányok nyelvét, szokásait, és hagyományait. Barátsága jeléül megszámlálhatatlan sok újszülöttnek ő lett a keresztapja. Ráadásul, a főherceg Mariska nevű lánya is megtanulta a cigány nyelvet. S ha az úri társaságukban nem akarták, hogy értsék a szavukat, akkor cigányra váltották a társalgást. József főherceg, és Mariska lányának a levelezését őrzik a levéltárak.

De a sors, az élet átírta József főherceg reményeit, a cigány letelepítési programját-tervét egyaránt. Egyik kora tavaszi reggelre (jellemző az évszak a cigány sorsfordulókra) eltűntek a főherceg pártfogoltjai. Csak egy öreg vén cigányember várta meg a főherceget, aki odamutatott a kunyhójától egy hajításnyira, barázdában kapargató, krákogó varjúra. S az öreg cigány botjával rámutatott, majd azon nyomban megkérdezte József főherceget: „De Phrala! – Na, testvérem! Megtudod-e mondani milyen madár az ott?” – bökött a varjú felé az öreg cigány, subáját megigazítva, csenevész, jobb korokat is látott vállain. – „Hát komám, az bizony varjú! Szép fekete varjú.” – „De Phrala, phenavla tuke kade sar si – na testvérem megmondom neked úgy ahogy van! Akkor lesz a cigányból földműves, amikor abból a varjúból, egy hófehér galamb, és károgás helyett turbékolni fog!”

Az idő múlt, a főherceg még segített a cigányokon. Törvénybe iktatta, hogy legyen az cigány vagy akármilyen nemzetség fia, aki rászorul, és kért, az kapott az esetek zömében szegénységi bizonyítványt, amivel joga volt koldulni vásárokon, forgalmasabb átkelőknél, piacokon, vagy hidaknál. De a városokból, jobb helyekről, és a korzókról egyaránt kitiltották őket.

De a XVIII. Századtól, ha a földesúr, földbirtokos, nemes megengedte, meghúzódtattak az erdeikben, az elhagyott majorjaikban, de csak addig, amíg a perzekutorok megtűrték őket. Az 1918-as magyarországi 133 napig tartó Tanácsköztársaság után, amit a vörös Kun Béla vezetett, kemény világ várt a cigányokra. A perzekutorokat lecserélték rendőrökre, akik írott törvény helyett puskatusukkal, és önkényükkel átírták a cigányokra, és nem cigányokra egyaránt érvényben lévő törvényeket. Egyik vármegyéből, a másikba űzték őket, és a törvény, és a hatalom némán tűrte a magatartásukat. Nem vonták felelősségre a csendőröket, ha intézkedés közben meghaltak az intézkedés alatt álló személyek.

A kemenci per még a XVIII. Században, 1782-ben koholt, hamis vádra épült. Eltűnt egy csipkeverő Komárom megyében, egy őszi vásár alkalmával. Pontosabban nem jelent meg az esedékes városban, ahová várták a társai, sátor szomszédai. Felröppent a hír, hát biztos a cigányok ölték meg, akik a kemenci erdőben portyáznak. Futótűzként terjedt a hír, azon nyomban kimentek a törvény képviselői a vajdához az erdőbe, akinek a sátra előtt kisebbfajta malomkő véres volt. Véres volt, mert azon vagdalták, bontották az erdőben elejtett vadakat. De hát meg sem próbálták elhinni, hogy az nem a csipkeverő, eltűnt ember vére. Perbe fogták valamennyijüket. Már több száz asszonyt, gyereket, öreget, fiatalt, úgy ahogy sorban jöttek ki az erdőből, koncoltak, akasztottak fel, amikor a csipkeverő, Isten tudja hogy, de egy év múlva előkerült a szomszédos országból, mindenki csodálatára. Ezután a császár maga állíttatta le az akasztásokat, de a cigányoktól senki sem kért bocsánatot, és nem kárpótolta őket sem a törvény, sem a császár.  Attól az időtől a cigányok emberevők is lettek, nem csak tolvajok!

A Pest megyei Dános településen történt 1907-ben, hogy a csárdatulajdonos lányát, feleségét, és öt magát is meggyilkolták egy éjjel. Természetes volt abban az időben, hogy csak a cigányok ölhették meg őket. A brutalitást még jobban fokozta, hogy mielőtt megölték a lányt, meg is erőszakolták. Szállt a hír, mint a madár. Hát igen, ezt is csak a vásárba menő, vagy jövő cigányok tehették! A 17 éves cigányfiút, Balog Tutát kumpániájával együtt elítélték, és felakasztották. Csak jóval később bizonyosodott be, hogy nem is cigányok gyilkoltak, fosztogattak, és gyújtották fel a csárdát.

Édesapám az 56-os forradalom utáni években vívott csatát az ávósokkal, Békéscsabán, a lépcsőskocsma előtti téren próbálta megnevelni a kissé pityókás, hatalommániás kékruhásokat. Apám is kék egyenruhát viselt, s ráadásul két darab, a szolgálati évek után járó aranystráf virított a vállapján. Szó szót követett a pultnál, mert apámat előbb szolgálta ki a pultos. „Lebüdöscigányozta” az
Ávós. Bal kézzel a pultost, jobb kézzel az apámat fenyítette meg a nyilvánosság előtt. Apám gyerek kora óta nem szívlelte, ha felbőszítették, vagy ha alaptalanul tisztességtelenül beszéltek vele, ezért visszakézből elcsattant egy maflás, makarenkói pofon a részéről, amitől a huzat kirepítette az ajtón a magáról megfeledkezett rendőrt. Majd az öregem felemelte a földről az ávós tányérsapkáját, és utána dobta, eme szavak kíséretében: „A tökfödődet itt hagytad bugris. Tedd a fejedre, mert még megfázol!” Na, mondanom sem kell, pár perc múlva jött a retorzió, mert már akkor is összenőtt, ami összetartozott. Apánkat kirángatták a pult mellől, agya-főbe verték, majd addigra odaértek a fivéreim is, akik lóval és kocsival közlekedtek, és nem véletlenül, a lovas kocsi tartozéka, a vasvilla előkerült, és ugye csak nem hagyják az apjukat, így közbeléptek volna, de a sok lúd disznót győz elv érvényesült, és őket is elverték, mint jég a határt. Majd egész véletlenül arra jártak a tűzoltók is, hát ők is beszálltak a csihipuhiba.

A másnapi újság szalagcíme ekképpen szólt: „A dánosi emberevő cigányok megtámadták a karhatalmat”, és ekkor már 1959-ben jártunk, és csak annak köszönhették, hogy megmenekültek a statáriális kivégzéstől, hogy a vasútnál dolgoztak, és nélkülük nem igazán tudták volna teljesíteni a harmadik ötéves tervet a vasútépítést illetően, mert a cigányfúrókat csak ők tudták kovácsolni, ami elengedhetetlen volt abban az időben a sínek lerögzítéséhez.

Sorolhatnám a cigányok ellen elkövetett halálos támadásokat, és bűncselekményeket, hiszen a közelmúltban történt, a napjainkban is csak bírói szakaszban folyó pert, ami most is folyik, a Tatárszentgyörgyi támadások miatt.

Lapozzunk a cigányok históriáját illetően, és máris napjainkba érkezünk. 1989 után az Antal-kormány még föl sem ocsúdott a „Jaj, Istenem győztünk” álomból, máris leváltották őket. Az 1945 utáni szocializmusból megörökölt gondokat leltárba venni sem volt idejük a polgári kormányoknak, nem hogy rovancsolni-leselejtezni. Máris visszajöttek a régi rend „lovagjai”. Aztán hol a szociál-liberális, hol a polgári kormány próbálta az 1945 utáni szocializmusból megörökölt baloldali eszmék szellemét száműzni, de azt mindenki maga döntse el, hogy melyik csapat hitte el, amit meghirdetett, mert volt olyan csapat, aki csak mezt cserélt, de az eszmeiség maradt a régi.

Jelzem 22 év múlt el a rendszerváltás óta, és még mindig csak a leltárnál tartunk, mert közben a ballábas fiúk és lányok be-befutottak a pályára, és sok öngólt lőttek. Közben az Uniós bírák azt hitték, hogy a magyar pályán amerikai rögbi-focimeccs zajlik, és nem is gondolták, hogy itt magyar focit kéne játszani. És ezt Isten igazából Puskás Öcsiék, és Alberték módjára kellene! Csak most eszmélnek a bírák, s próbálják megtanulni a magyar foci sajátosságait, mivel fél évig az alcsúti fiú, és csapata tanította nekik az Unióba „Tutti” módjára a focit.

A Roma Évtized Program, a roma integráció jegyében zajlik, immár 2002 óta. S amióta a Roma Integrációs Tanácsban a Civil Ernyő, cigány civil szervezetek javaslatait, és elképzeléseit a szocialista-liberális kormány számára előkészítettük, és beterjesztettük, ennek ellenére soha egy lépést nem haladtunk előre a nyolc év alatt. Pedig történelmi eseménynek könyvelhető el az a tény, hogy addig az ideig soha olyan egységes összefogás, és állásfoglalás nem született a cigányság körében, addig az ideig! A Cigány Civil Szervezetek megállapodtak az Országos Cigány Önkormányzattal, és az alábbi állásfoglalásukat terjesztették a regnáló szocliberális kormány elé:

I. megállapodás az OCÖ-vel

1. a civil ernyő elfogadja és támogatja az OCÖ RIÉP végrehajtási rendszerére tett javaslatát.

2. Az OCÖ támogatja a civil ernyő stratégiai javaslatát, célokat és programokat.

3. Az OCÖ és a civil ernyő egyetért abban, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű megnevezés használata a cigányságra nézve stigmatizáló hatású.

4. Az OCÖ és a civil ernyő megállapodtak abban, hogy nem     támogatják a pécsi európai roma kulturális központ támogatását, tekintettel arra, hogy nem látja biztosítottnak ennek a működtetését. Helyette a budapesti Cigány Művészeti Kulturális Központ és Színház létrehozását tartja megvalósíthatónak és támogathatónak.

5. A Kormány tűzze ki célul, hogy a RIÉP és az UMFT programokon keresztül hazai cigányság foglalkoztatási statisztikája érje el a magyarországi foglalkoztatási statisztikai átlagot.

6. A Kormány tűzze ki célul a RIÉP és az UMFT programokon keresztül a hazai cigánytelepek felszámolását 2015-ig.

7. A cigány tanulók ösztöndíjazása, tehetség gondozása, cigány fiatalok és felnőttek egész életen át történő tanulásának támogatása felülről nyitott költségvetéssel történjen.

8. A fenti célok elérésére létre kell hozni egy Roma Integrációs Alapot.

II. A RIÉP irányítására vonatkozó javaslatok

A civil ernyő elfogadja és támogatja az OCÖ RIÉP Roma Irányító Hatóságra (korábban RIÉP Irányító Bizottságra) tett javaslatát.

A RIÉP Roma Irányító Hatóság az alábbi tagokból (17 főből) álljon:

Gazdasági Minisztérium 1 fő

Oktatási Minisztérium    1 fő

Vidékfejlesztési Minisztérium 1 fő

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 1 fő

OCŐ 1 fő

A civil ernyő által delegált 4 fő

RIT roma szervezetek 7 fő

Elnöke SZMM képviseletében Rauh Edit, szakállamtitkár

III. A civil ernyő javaslatai alapján az OCÖ és a civil ernyő által elfogadott, megvalósításra javasolt közös stratégiai pontok:

1.    A cigánytelepek felszámolása

2.    Kissebségi törvény módosítása, törvénymódosító előterjesztés elkészítése 2008. július 30-ig

3.    A parlamenti képviselet választójogi szabályozása, a kormányelőterjesztés elkészítése 2008. június 30-ig.

4.    A kisebbségi önkormányzatok működésének finanszírozását – a kisebbségi törvény módosítását követően – normatív központi keretből szükséges biztosítani.

5.    A cigány civil szervezetek alanyi jogú, garantált központi költségvetési támogatása szükséges.

6.    Kormányzati feladattá kell tenni a RIÉP-UMFT programokhoz kötődően a teljes roma közélet tájékoztatását. Ennek lehetséges módjai: létre kell hozni egy roma kormányzati információs központot, amelynek feladata a fejlesztési programokkal kapcsolatos valamennyi információ közvetítése a cigány közélet felé, illetve a cigány szervezetektől és a kisebbségi önkormányzatoktól visszajelzés biztosítása. Elektronikus tájékoztatási rendszer kiépítése: heti nyomtatott sajtó termék; napi minimum félórás, a fejlesztési tevékenységekkel kapcsolatos televíziós műsor sugárzása országos lefedettségű adókban (MTV 1-2); a közszolgálati rádiókban napi félórás adásidő biztosítása.

Összegezzük, hogy mi is történt eddig, s főleg a közelmúltban, a rendszerváltás óta. Eddig a pártoknak nem sikerült egymáshoz szelídíteni az embereket, gondolom azért, mert nem volt nekik más, csak a hangzatos szlogenjeik, de ami a legfontosabb, isteni hitük nem. Meggyőződésem, hogy csak az képes az emberek közötti különbségeket egyesíteni, akinek van isteni hite. Bebizonyosodott az évszázadok alatt, hogy sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus, sem a liberalizmusnak nem sikerült az embereket kicsi bolygónkon egyesíteni. Hát akkor jöjjön a jézusi hit, és vessen véget az ármánykodásnak, és a gyűlölet minden formájának. És vezessék ki az eltévedt lelkeket a sötét középkorból, hogy végre elkezdődhessen a felvilágosodás, a lélek felszabadítása, a hit erejében. S ha Isten is úgy akarja, akkor biztosan sikerül még evilági életünkben a valóságos kiegyezés!

Ha ez az egyházak összefogását igényli, akkor legyen úgy. Jöjjenek végre a történelmi egyházak, és pótolják be a mulasztásaikat, de csakis Isten nevében.

De ehhez is az kell, hogy végre egy makoveczi korszak érvényesüljön, aki mert egy nagyot álmodni és igaz magyar módjára kiállni, amikor egy kolontári cigány család házának felépítését egy bank képviselője különböző kifogásokkal hátráltatta. Makovecz egyszerűen kizavarta a szobából, azzal a megjegyzéssel: „Te nem vagy magyar ember, veled többet nem tárgyalok!”

Csak reménykedem, hogy a Bibó kollégisták mernek még nagyobbat álmodni, és nem csak Kolontáron, és Devecserben épülnek Makovecz Imre által elkezdett házak, falvak, iskolák, bölcsődék, de az organikus építész nyomán és példáján, végre felélednek újból Mária országának vezetői, és követendő modellt állítanak úgy az Unió országainak, mint az egész nagyvilágnak, emberségből, tisztességből, és becsületből egyaránt! Amikor végre Magyarországon hazára lelhetünk mi is, magyarországi cigányok és együtt dolgozunk, tanulunk és küzdünk, a magyarországi egyházakkal, Magyarország felvirágoztatásáért.

Remélem mindenki emlékszik még 1989-es marosvásárhelyi eseményekre, amikor részeg bányászok ütlegelték a magyarokat, és a bátor, életüket kockáztató cigányok a magyarok segítségére sietve a következőket kiabálták: Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok! Most 2011-ben szívderítő lenne, ha a parlamentben a 2/3-os kormánytöbbség a cigányokat végre helyzetbe hozó törvényalkotás napján, a miniszterelnök úr úgy kezdené a pulpituson a bejelentéseket: Ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok! És jöjjenek már végre a magyarországi cigányokat helyzetbe hozó törvények, amiért érdemes Magyarországon cigánynak lenni.

2011. október 8.

Ruva Farkas Pál

író, költő, társadalomkutató

szociológus, újságíró

Országodba befogadtál…?

A CTMT XXI. konferenciáján hozzászólásomat egy idézettel kezdem: „ A cigányok köztünk való léte egy másik humanizmusról szóló tanúságtétel.

Legyünk olyan alázatosak, mint ők, és legyünk tudatában annak, hogy részünkről kötelező segítségnyújtás mellett sokat kell tanulnunk is tőlük.”  (André Barthélemy (Yoska) Ismeretségem Yoskával, André Barthelemy rashajjal 1977-ben kezdődött Párizsban, amikor meghívott lakására agapéra egy éppen akkor rendezett nemzetközi ciganológiai – akkor még így nevezték – konferencia után, majd vele kettesben estefelé elkísértem néhány cigány család meglátogatására a főváros peremén.

Személyiségének aurája, kegyelmi hátteremár akkor döbbenetesen hatott rám, majd amikor Pécsett  családunknál megszállva, 1982 őszén megajándékozott a „Routes de Gitanis” c. (tíz év múlva nálunk is „Cigányország útjain” fordításban megjelent) csodálatos könyvével, varázsa egyre erősödött bennem a következő évtizedben.

Az egyre változó körülmények között igyekeztem André Barthelemy példa-modelljét, tanácsait követni, megfelelni annak, amit Yoska látott bennem könyve dedikálásakor: „Au cher Elemer, ami des rom, te avel bachtalo” /Kedves Elemérnek, a cigányok barátjának, jó szerencsét”).

Mai életkoromhoz viszonyítva, akkor még ennek kétharmada körül jártam. Yoska 1991-ben haza talált, lélekben azonban ma is itt van közöttünk. Sok okos figyelmeztetése közül most csupán egyet ragadok meg, mely meghatározóvá vált saját életutam sodrásában: „Il est vrai que le maitre, dit-on, ne doit plus enseigner mais se faire eleve. Il est mal vu de se prétendre éducateur” / Igaz, hogy a mesternek nem tanítania kell, hanem tanítvánnyá ennie. Rossz szemmel nézik, ha valaki tanítónak állítja be magát”).

Halála előtt majd tíz évvel írta e sorokat Yoska (i.m.175.p.). Tán sok évtizedes tapasztalatai alapján paradox módon valamit a fejéről a talpára állított, un. „fordított pedagógia” körvonalai állnak előttünk? Nyugodtan mondhatjuk, igen! Yoska földön járó, transzcendentális életmű-pedagógiájának egyik sarkalatos tételéről van szó, mely most is időt állóan követésre ajánlható, sikerorientált hatékonyságú évezredünk küszöbén, testvérünk halála huszadik évfordulóján.
Szeretett Yoskának, köszönjük élet-üzeneted minden örökségét. Légy velünk továbbra is!

Néhány idézet André Barthélemy (Yoska) gondolataiból:

„A cigányok világa mozgalmas, az evangelizációnak követnie kell ezt a mozgalmasságot, mert ellenkező esetben az sohasem lesz rájuk alkalmazható.”

„Az Egyháznak van cigányokhoz szóló mondanivalója, de a cigányoknak is van mondanivalója az Egyház számára.”

„Szakítsunk a paternalizmussal, mely szolgálat színe alatt, valójában csőd és kockázattól való félelem. Bátran bízzunk másokra felelősségteljes munkát.”

„Holnap felkel majd a Nap anélkül, hogy elnyugodna.”

(Nevi Yag különkiadásából, 2011.49.sz.30-31.o.)Pécs, 2011. jan. 1.

(Dr. Várnagy Elemér előadása a CTMT XXI. nemzetközi tudományos konferencuáján hagzott el, 2011.10.8-án.)

Roma mediátorok

Írta: Rafael György

Beszámoló az Európa Tanács által, 2011. szeptember 22. napján, Strasbourgban, megrendezett roma mediátorok és polgármesterek csúcstalálkozójáról. (CTMT XXI. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Budapest): Az Európa Tanács 2010. október 20-i nyilatkozatában ismételten ráirányította a figyelmet a romák társadalmi és gazdasági kirekesztettségére, s azonnali társadalmi, gazdasági integrációs intézkedések megtételét sürgeti. Ennek keretében a Tanács a tagállamokkal együttműködve vállalta egy európai szintű, roma mediátorok számára szóló tréningprogram kidolgozását, melynek célja a roma mediátorok munkájának támogatása. A roma mediátorok olyan esélyegyenlőségi szakemberek, akik a roma közösségek és a különféle intézmények közötti közvetítésben, a romák - elsősorban oktatási, egészségügyi és munkaerőpiaci - szolgáltatásokhoz való hozzájutását, magas színvonalú szolgáltatások elérését támogatják a felek közötti párbeszéd és információ-megosztás generálásával és a konfliktusok hatékony, az érintettek bevonásán, aktív részvételén alapuló kezelésével. Továbbá egyfajta „közbenjárást” végez a társadalmi változások elérése érdekében, különféle intézmények, közösségek, civil szervezetek, önkormányzatok és állami szervek, valamint nemzetközi fórumok között. Az Európa Tanács 13 tagállamában valósul meg, összesen 400 mediátor bevonásával. Az Európa Tanács és Magyarország Kormánya között létrejött megállapodás - a fentebb írt Strasbourgi deklaráció elfogadása - alapján, Magyarország részese lett a „Roma mediátori” programnak. Az érintett intézmények és személyek tájékoztatása megtörtént 2011. július 15. napján a Csongrád Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata kijelölt helyiségében. Az Európa Tanács 2011. szeptember 22. napján megrendezte a roma mediátorok és polgármesterek csúcstalálkozóját (Summit of Mayors on Roma). Legfőbb aktualitások: - Helyzetértékelés, tájékoztatás a romák kialakult helyzetéről, pénzügyi forrásokról, legfőbb szakmai iránymutatásokról, valamint a mediátorok szerepéről. - Az eddigi tapasztalatok áttekintése, ismertetése, összegzése. - Külön Workshop –okban tapasztalatcsere, valamint a továbblépés érdekében javaslatok összegzése. Az Európai Unióban növekvő társadalmi problémát jelent a romák helyzetének egyre fokozottabb súlyosbodása. Szlovákiában „nyílt rasszizmust” negatív diszkriminációt szenvednek el. Olaszországban a megélhetési bűnözések nagy arányban fordulnak elő, leginkább a Romániából bevándorló romák körében. Egyre jobban növekszik azok száma, akik önmagukról nem tudnak gondoskodni és a közösség segítségére szorulnak. Továbbá jellemzők ezek problémák generációs átörökítése is. Keserű tapasztalatként hangzott el az tény, hogy az eddigi erőfeszítések nem hoztak sikereket a romák helyzetének javítása érdekében annak ellenére, hogy megfelelő pénzügyi forrásokat a rendelkezésre bocsátottak. Mindenkinek feladata és szerepe van/kell, hogy legyen ebben a közös munkában. Az idő előrehaladtával egyre több olyan feladat megoldása elé vagyunk állítva, amely megköveteli a csoportmunkában való részvételt, a közös gondolkodást, az egyeztetéseket és az erőforrások egységesítését. Ez év október végéig a Magyar Kormány elkészíti az egységes Roma Stratégiát az Európai Uniós irányelvek alapján. Ezzel kapcsolatosan folyamatosan folynak egyeztetések, hogy a roma mediátorok is szerepet kapjanak ebben, ill. a tevékenységükkel kiegészítsék azt. Pénzügyi források ismételten rendelkezésre állnak. Soros György több mint tíz millió eurót bocsátott rendelkezésre az Európa Tanácsnak, továbbá az Európai Uniós és más forrásokból száz millió euróval kiegészítésre került a romák helyzetének javítására szánt pénzügyi forrás. Az Európa Tanács abban kérte a mediátorok közreműködését, hogy segítsék a hatékony felhasználását ezen pénzforrásoknak, valamint a társadalmi változásokat célzó megvalósításokhoz az említett pénzeszközök célzottabb eljutását, továbbá a hatékonyabb felhasználását. A legfontosabbak közé tartozik a hosszú távon való fenntarthatóság, a társadalmi (pozitív) változásokat célzó programok megvalósításában. Ezzel kapcsolatban olyan konkrét javaslatokat várnak, melyeket hosszú egyeztetések előznek meg a kapcsolódó intézményekkel, roma közösségekkel és más szervekkel. Nem tudjuk azt vállalni, hogy évszázados problémát megoldunk, melyekre az államok sem találtak ez idáig megoldást, és amellyel az Európai Unió is lassan egy évtizede küzd. A helyzet javítása, megoldása hosszú folyamat. Helyi szinteken átfogó programok megvalósításával el lehet érni azt, hogy javuló tendencia mutatkozzon egy – egy területen. Ebben a munkában mindenkinek feladata van, amelyet a mediátorok segítenek összehangolni. Leginkább a személyiséget károsító életeseményekből adódó hátrányok, visszatartó erők, emberi belsőerőforrások hiánya és ezek generációk közötti átörökítése vonatkozásában van szükség az összehangolt, sok szereplős munkára. Az a célunk, hogy a közeljövőben a kapcsolódó intézmények, roma közösségek és más szervezetek első lépésként kössenek többoldalú megállapodásokat a mediátorokkal, melynek tartalmát együttesen határozzák meg, és amelyeket a helyi és egyedi sajátosságok alapján közösen dolgoznak ki többlépcsős egyeztetéseket követően.  (Rafael György, roma mediátor) Fotó: Franz Jozef, Romano Nevo Lil Esélyteremtés az oktatásban Írta: Bicskei Edit A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárságának nevében őszinte tisztelettel köszöntöm a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság XXI. Nemzetközi Konferenciájának valamennyi résztvevőjét. Arra kaptam felkérést, hogy a mai napon „Esélyteremtés az oktatásban és a roma kisebbségi nevelés-oktatás jelenlegi helyzete” címmel tartsak előadást. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium elkötelezett abban, hogy a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a roma tanulók iskolai sikerességének érdekében olyan az egyenlő bánásmód elvén alapuló, az esélyegyenlőséget biztosító pedagógiai és támogató programok működjenek az oktatás minden szintjén, amelyek segítik a diákok tanórai felkészülését, csökkentik a szegénységből vagy egyéb okokból eredő hátrányaikat, és elősegítik tehetségük kibontakozását. Szándékaink szerint mindezen programok együttes hatása végigkíséri a tanulók előmenetelét az óvodától egészen az érettségi, a szakma vagy a felsőfokú diploma megszerzéséig. Engedjék meg, hogy két olyan programot mutassak be Önöknek, amelyekben a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű és a roma tanulók vehetnek részt. Az egyik ilyen nagy hatású programunk a több pillérből álló Arany János Program, amelynek egyik pillére a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja. E Program célja az, hogy a tehetséges, hátrányos helyzetű diákok számára támogatást nyújtson, mivel az esélyteremtés és tehetséggondozás nélkül a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi rétegek tagjai vélhetően nem jutnának el a felsőoktatási intézményekbe. Éppen ezért a program nagy hangsúlyt helyez a tehetségsegítésre, a tanulók képességeinek sokoldalú és differenciált fejlesztésére. A célok megvalósítása 5 éves – a középiskola előkészítő, 9. évfolyamán kezdődő és 13. évfolyamán befejeződő – képzésben történik. A diákok a középiskolában a 9. évfolyamon külön osztályt képeznek, a magasabb évfolyamokon pedig iskolatársaikkal integráltan, az iskola pedagógiai programja, helyi tanterve szerint tanulhatnak. A programban minden diák egyben kollégista is. A Programot 2000-ben indította el a Kormány 13 középiskola és 352 tanuló részvételével. Ez a szám a következő években megvalósult felmenő rendszerű bevezetés, továbbá a beiskolázás egész országra történt kiterjesztésének köszönhetően 3000 tanulóra nőtt, 11 közös igazgatású középiskola és kollégium, 12 középiskola és 13 önálló igazgatású kollégium vesz részt a programban. A Program keretében az alábbi tevékenységek folynak: * Az 5 éven át tartó fejlesztés, tehetséggondozás biztosítja a résztvevők a felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásra való előkészítést. * Az önismeret, kommunikáció, tanulásmódszertan segíti a tanulók személyiségfejlesztését. * A tanulóknak lehetőségük nyílik angol nyelvből „C” típusú középfokú nyelvvizsga letételére, informatikából ECDL bizonyítvány megszerzésére, valamint a gépjárművezetői engedély megszerzésére is. * Az Arany János Tehetséggondozó Program művészeti és sporttalálkozói, szaktáborai segítik a tanulók sokoldalú személyiségfejlődését, tehetségük kibontakozását. A Program eredményei: a végzettek felvételi aránya átlagosan 80% körül mozog. A Program második pillérét a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja adja. Ennek a Programnak az a célja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók a középiskolai kollégiumok által alkalmazható eszközrendszer segítségével eredményesen tanulhassanak nappali tagozatos, érettségit adó középiskolai osztályokban, ennek eredményeképpen pedig minél nagyobb arányban folytathassák iskolai pályafutásukat a felsőoktatásban. A Programban jelenleg 12 fenntartó, 890 diák vesz részt.     A Program keretében a kollégiumi program kiegészül egy középiskolai tanulmányokra felkészítő, elsősorban a kulcskompetenciák fejlesztését felvállaló - előkészítő kilencedik évfolyammal, amelyet valamelyik, a kollégiummal együttműködő középiskola szervez meg. Emellett a programban részt vehetnek a nyelvi előkészítő évfolyamon vagy két tanítási nyelvű oktatásban a 9. évfolyamon tanuló tanulók is. A Programban részt vevő középiskolai kollégiumok azért vállalnak többletfeladatokat, hogy az érintett tanulókat szakközépiskolába vagy gimnáziumba beiskolázzák, és a program keretében nappali tagozatos osztályokban érettségi bizonyítványhoz segítsék őket, közösen készített karriertervvel támogassák az érettségi utáni továbbtanulást valamely felsőoktatási intézménybe, illetve a sikeres belépést a munka világába. Az Arany János Program harmadik pillérét a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi - Szakiskolai Programja adja. Ennek a Programnak az célja, hogy esélyt teremtsen a piacképes szakma megszerzésére azoknak a halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak, akik a Programban való részvétel nélkül nagy valószínűséggel nem jutnának el a szakképesítés megszerzéséig. További célja, hogy a célcsoport számára szakiskolai tanulmányaikhoz a kollégium keretei között inkluzív pedagógiai környezetet biztosítson, gondoskodjon a szociális hátrányok kompenzálásáról, valamint hatékonyan támogassa a lemorzsolódás csökkenését, illetve a célcsoport tagjainak szakmához jutását. Jelenleg 7 fenntartó jogosult a Program lebonyolítására, amelyben a 2011/2012. tanévben 634 diák vesz részt. Az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program kiemelt céljai között szerepel a szakiskolákban általános problémaként megjelenő lemorzsolódási ráta csökkentése. A lemorzsolódási arány a programban jóval az országos átlag alatt van, négy év alatt 13%, éves szinten 3%. Igen jelentős eredmény ez. A Program a tanulóknak az esélyteremtés és a minőségi oktatás által a versenyképes szakmához való hozzájutás lehetőségét adja. A tanulók számára elérhető célok tűnnek fel, aminek hozományaként reális és megvalósítható jövőkép tűnik elő. A legfrissebb kutatási eredmények szerint az országban 113.000 halmozottan hátrányos gyermek él. Bár az Arany János Programok intézményei a halmozott hátrányokkal küzdő tanulók teljes körét nem képesek elérni, összességében véve mégis elmondható, hogy a gyerekekkel való munka minősége és módja, az országos lefedettség, a programban megjelenő pedagógiai eszköztár és a célcsoportra való koncentráltság révén modellértékű programról van szó. A másik jelentős esélyteremtő program az Útravaló Ösztöndíjprogram, amellyel a Kormány biztosítani kívánja a lehetőséget a mélyszegénységben élő, tartós munkanélküli, gazdaságilag versenyképtelen társadalmi réteg gyermekei, a halmozottan hátrányos helyzetű és a hátrányos helyzetű tanulók számára az oktatási rendszeren keresztül a társadalmi és gazdasági életben való sikeres integrációra. Az Ösztöndíjprogram átfogó célja a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, a fiatalok továbbtanulásának, szakma, érettségi és diploma szerzési esélyeinek javítása, a számukra elérhető ösztöndíjrendszer megújítása, valamint a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozása. Mindannyian tudjuk, hogy a középfokú oktatási intézményekbe történő zökkenőmentes, sikeres továbbtanulás nagy áldozatokat, elsősorban anyagi természetű kiadásokat követel meg az érintett családoktól. A rossz szociális kondíciókkal bíró, mélyszegénységben élő roma és nem-roma családokra egyaránt óriási terheket ró gyermekeik iskolázatása, a továbbtanulás finanszírozása. Éppen ezért a Kormány a hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók tanulási és továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében – az Útravaló Ösztöndíjprogram, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány  által finanszírozott programok áttekintésével – 2011. II. félévétől az Útravaló Ösztöndíjprogram esélyegyenlőségi ösztöndíjait is magába foglaló, új, két pillérből álló programot indított útjára ÚTRAVALÓ - MACIKA PROGRAM néven. A Program egyik pillérét az Útravaló Ösztöndíjprogram felülvizsgált és célzottabbá tett esélyegyenlőségi alprogramjai képezik. Ezek az „Út a középiskolába”, „Út az érettségihez” és „Út a szakmához” alprogramok A Program másik pillére az „ISKOLA-HÁLÓ”, amely innovatív új elemként, a hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók integrált iskolai felzárkózását segítő iskolai és iskolához kapcsolódó modell értékű programok támogatását, illetve az ilyen típusú jó gyakorlatok összegyűjtését, tapasztalataik elemzését és rendszerbe illesztését célozza. Az Útravaló Ösztöndíjprogram tehetséggondozó alprogramot is tartalmaz az esélyegyenlőségi ösztöndíjak mellett, amelynek célja a természettudományok, a műszaki tudományok és a matematika területe iránt kiemelt érdeklődést mutató legalább 10. évfolyamos középiskolai, szakiskolai tanulók tehetséggondozása. Az alprogram a tehetségek szakszerű támogatását vállaló közoktatási intézményekben dolgozó pedagógusok és a tehetséget mutató diákok együttműködésére épít. Az Ösztöndíjprogram keretében a tanulót egy mentori feladatokat ellátó tanár segíti tanulmányaiban és a pályaválasztásban. Az alprogram során mind a mentor, mind a tanuló ösztöndíjban részesül. Miért volt szükség az Ösztöndíjprogram átalakítására? A Kormány 2010.  decemberi döntése nyomán megtörtént az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005 (VIII. 2) Kormány rendelet felülvizsgálata, amelynek révén világossá vált, hogy az esélyegyenlőségi alprogramokat új feltételek mentén szükséges átalakítani oly módon, hogy azok a halmozottan hátrányos helyzetű, és kiemelten a roma tanulókat minél szélesebb körben érjék el. A Magyar Kormány és az Országos Roma Önkormányzat által megkötött Keret-megállapodásban előirányzott célok elérése érdekében a roma tanulók programban való érvényesülésének biztosítása mellett szükségessé vált a programban mérhetővé tenni, hogy az milyen arányban éri el a hátrányos helyzetű roma tanulókat. A tehetséggondozó alprogram tekintetében pedig annak működtetése során felmerült kérdések, illetve a lebonyolítás eddigi tapasztalatai indokolttá tették az alprogram megvalósításával kapcsolatos koncepció egyes elemeinek újragondolását, annak érdekében, hogy az alprogram tehetséggondozó jellege még inkább előtérbe kerüljön. A tehetséggondozást és a felzárkózást segítő programok szétválasztásra kerültek az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló Kormányrendeletnek megfelelő felelősségi körök figyelembevételével. E szerint az esélyegyenlőségi alprogramok működtetése a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata, a tehetséggondozó alprogram működtetése pedig a NEFMI feladata a továbbiakban. Az idő rövidsége miatt az esélyegyenlőségi ösztöndíjak esetében a leglényegesebb módosítások közül most csak kettőt emelnék ki: * tekintettel arra, hogy a legalacsonyabb továbbtanulási eséllyel rendelkező tanulók körében a roma származású tanulók aránya nagyon magas, a Kormány és az ORÖ között létrejött keret-megállapodásra is tekintettel, az ÚTRAVALÓ-MACIKA esélyegyenlőségi ösztöndíjak esetében az új belépők között legalább fele arányban roma tanulókat kell támogatni. * Az esélyegyenlőségi programokban dolgozó mentorok ösztöndíjának a korábbi 5 ezer Ft-ról egységesen 7 ezer forintra történő emelése. A 2011. évre vonatkozó pályázati felhívások szeptemberben meghirdetésre kerültek mind az esélyegyenlőségi, mind a tehetséggondozó alprogramra vonatkozóan. És most térjünk át a roma kisebbségi óvodai nevelés és iskolai oktatás aktuális helyzetére. Amint az Önök előtt is bizonyára ismeretes, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának a hazai romák által beszélt romani és beás nyelvekre történő kiterjesztése 2008-ban megtörtént. Ezzel összefüggésben megállapíthatjuk, hogy az oktatás területén tett vállalások összhangban vannak a nemzeti és etnikai kisebbségi neveléssel, oktatással kapcsolatos jogszabályi előírásokkal. A roma kisebbségnek – hasonlóan a többi kisebbséghez – joga van az általuk beszélt nyelven történő nevelést, illetve a romani és beás nyelvek oktatását kezdeményezni. Legalább nyolc azonos kisebbséghez tartozó szülő kezdeményezésére a kisebbségi óvodai nevelést, illetve iskolai oktatást köteles megszervezni az intézményfenntartó. A roma kisebbség jelentős része magyar nyelvű, többségük nem beszéli egyik romák által beszélt nyelvet sem. Erre a sajátos helyzetre való tekintettel a kisebbségi nevelést, oktatást szabályozó dokumentumok lehetővé teszik a magyar nyelvű roma kulturális nevelést és a magyar nyelvű roma kisebbségi oktatást is, valamint a romani vagy beás nyelven történő nevelést és e nyelvek oktatását is. Örvendetes tény, hogy a nyelvet oktató intézmények száma, ha lassan is, de az utóbbi években folyamatosan bővül. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a roma kisebbségi óvodai neveléshez, iskolai oktatáshoz szükséges szakmai feltételek rendelkezésre álljanak. A Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének és iskolai oktatásának irányelvét tartalmazó miniszteri rendelet legutóbbi módosítása során  az Országos Önkormányzat egyetértésével magyarul és romani illetve beás nyelven kiadásra kerültek a két nyelv részletes fejlesztési követelményei, feladatai. Az iskolák e dokumentum alapján készíthetik el, illetve módosítják pedagógiai programjukat. A romák által beszélt nyelvek oktatásának is egyik legfontosabb feltétele a megfelelően felkészült pedagógusok biztosítása. A jelenleg hatályos jogszabályi előírások szerint e nyelveket az adott szintnek megfelelő pedagógus végzettséggel és az adott nyelvekből nyelvvizsgával rendelkező pedagógusok oktathatják. Gondot okoz, hogy kevés a nyelvet oktatni tudó pedagógus, ezért fontos feladat a romani és beás nyelveket oktató pedagógusok képzésének megteremtése, bővítése. Romológiai képzés több felsőoktatási intézményben is folyik, s lehetőség van a romani és beás nyelvtanári szakok indítására is. A tárca nyilvános pályázatok útján támogatja a roma kisebbségi nevelésben, oktatásban résztvevő pedagógusok továbbképzését, valamint a romani és beás nyelvek és a roma népismeret oktatását segítő kutatások megvalósítását. Nagy kihívást jelentett mindannyiunk számára az oktatáshoz szükséges tananyagok biztosítása. Uniós pénzügyi források bevonásával lehetőség nyílt roma oktatási programcsomagok fejlesztésére is, amely magába foglalja a tankönyvek mellett oktatási segédletek, digitális tananyagok, pedagógus-továbbképzések, kerettantervek kidolgozását is. Az első pályázati fordulóban az Országos Önkormányzat és a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium konzorciuma nyert el támogatást e feladatra. A fejlesztés eredményeképpen elkészültek az általános iskolák 1-3. évfolyamán tanulók számára mind a romani, mind a beás nyelv tanulásához szükséges nyelvkönyvek, illetve a népismereti oktatáshoz használható tankönyv. Hamarosan várható a további pályázati forduló, amelyben a további évfolyamok számára készülő tankönyvek elkészítésére lesz majd lehetőség. Ezzel párhuzamosan – a NAT-tal kapcsolatos munkálatokkal összefüggésben – zajlik a már említett, a kisebbségi nevelés-oktatás irányelveit, illetve a nyelv és népismereti oktatás részletes követelményeit tartalmazó miniszteri rendelet módosítása is. Az OFI koordinálásával folyó szakmai munka a roma kisebbségi óvodai nevelést, iskolai oktatást is érinti. Szeptember hónapban volt ez ügyben az első szakmai egyeztetés Pécsett. Az érintett szakemberek mellett nagyban számítunk az Országos Roma Önkormányzat szakembereire is. Hiszen olyan fontos szakmai kérdések eldöntésében kell állást foglalni, mint hogy a romani és beás nyelvek, illetve a népismeret oktatására fordítható heti óraszám milyen módon változzon, maradjon-e fenn továbbra is a lehetőség a tömbösített nyelvoktatásra, miképpen alakuljanak a népismeretet csak magyar nyelven tanító pedagógusok képesítési követelményei. Nem egyszerű kérdések ezek, komoly szakmai megfontolást és a roma kisebbségi nevelésben-oktatásban résztvevő szakemberek, az ORÖ, az OFI és természetesen a minisztérium folyamatos együttgondolkodását, szakmai párbeszédét igényli. Úgy gondolom, hogy valamennyi, a romákat érintő területen igen fontos a folyamatos párbeszéd, véleménycsere, amelynek ez a konferencia is egy fontos színhelye. Figyelmüket megköszönve további jó tanácskozást, eredményes együttgondolkodást kívánok. (Bicskei Edit a NEFMI Oktatási Államtitkárságának vezető főtanácsosa)

CTMT XXI. nemzetközi tudományos konferencia, 2011. október  7. / Tisztelt Hölgyeim és Uraim!  Mindenek előtt köszönetet szeretnék mondani a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnökének, Rostás-Farkas György úrnak, a konferenciára való megtisztelő meghívásért. Ezzel lehetőséget adott a Psalmus Humanus  Művészetpedagógiai Egyesület szakmai tevékenységének  bemutatására, immár második alkalommal. Egyesületünk közel 10 éves közös munkájának  eredménye a Psalmus Humanus névvel kidolgozott komplex művészetpedagógiai programunk, amelynek hangsúlyos része a „Művészeti neveléssel a roma integrációért!” elnevezésű oktatási koncepciónk.

Az előadásomban érvekkel szeretném bizonyítani a művészeti nevelés jelentőségét és kívánatos szerepét a hazai közoktatásban, ami kimutatható  mértékben tudná jó irányba befolyásolni a társadalom  gazdasági, kulturális és egészségi állapotát egyaránt.

A témához kapcsolódóan két  nyilatkozatból szeretnék idézni:
Az Európai Unió oktatási minisztereinek tanácskozásán  Lisszabonban, 2000. márciusában, a következők hangzottak el: „ az emberi tőkébe való beruházás a gazdasági növekedést és társadalmi stabilitást biztosító első számú prioritás Európa számára.”

A másik célkitűzés a  2009-ben Budapesten a Bölcsek Tanácsa Alapítvány kiadásában megjelent  Szárny és Teher című könyvben olvasható, amely  többek között a 2020-2030-as évek oktatásának  jövőképéről is szól.
A könyvben a nevelés és oktatás újjáépítésének legfontosabb kérdései között külön fejezet foglalkozik a művészeti neveléssel, mint a magyar oktatásügy kiemelt hagyományával és értékével, sőt, a magyar oktatási és tehetséggondozási tevékenységeket, mint „hungaricumot” kívánják követendő  példaként bemutatni Európában.

Mindkét nyilatkozatban megtalálható az a cél, ami Egyesületünk munkáját a megalakulása óta vezeti: szeretnénk a döntéshozók felé eljuttatni azt a hiteles megállapítást, hogy a hazai pedagógiában található egy olyan kiaknázatlan erőforrás, ami a nyilatkozatokban elhangzott feladatok megoldásához hatékony segítséget tudna nyújtani, ha biztosítják hozzá a szükséges feltételeket.

Ez pedig a Kodály Zoltán nevéhez fűződő zenei nevelési koncepció.
Közel fél évszázad gyakorlata, és a legújabb természet -, és  társadalom- tudományi vizsgálati eredmények egyaránt a módszer sok irányú, életre szóló pozitív hatását. Valamint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez pedagógiai koncepció szerzett világhírt a magyar zeneoktatásnak és művészeti nevelésnek.

A tudományos vizsgálatok közül  itt egy személyre szeretnék hivatkozni,  Hámori József agykutató professzorra,  és az általa végzett, a két agyfélteke működésével kapcsolatos vizsgálataira. 
A Psalmus Humanus integrált művészetpedagógiai programunk mindezeket figyelembe vette, és a kodályi nevelési elvek megőrzése mellett olyan eredményesen működő módszertani metódusokat gyűjtött össze, amelyek emellett választ kívánnak  adni korunk társadalmi és nevelési kihívásaira is egyaránt. Így jött létre Psalmus Humanus elnevezésű integrált művészetpedagógiai programunk, amelyekről oktatási segédanyagainkban bővebben olvasható a www. psalmusarts. hu honlapon

Psalmus Humanus Komplex Művészetpedagógiai program                    

I.   Felkészülés az anyaságra  tanfolyamok  keretében   zenei foglalkozások    
várandós  édesanyáknak:     Ringató és bölcsődalok tanítása
II.  Óvodai foglalkozások (2-től - 6 éves korig)
III. Általános iskolai művészeti nevelés  (6-tól - 14 éves korig)
IV.  Zenetanítás   hátrányos szociális és kulturális környezetből érkező gyermekeknek:
a Marcali Iskola 7SZÍN pedagógiai programja 
V.  Fizikai fogyatékosok és sérültek ének-zene tanítása
1. Vak és látássérült gyermekek művészeti foglalkozásai
2. Mozgássérült gyermekek zenei nevelése
VI. Egészségnevelés az iskolában
1. Munkaképesség-gondozás az iskolában, tanulók és pedagógusok
részére                                
2 Óvodás,- és iskoláskorú gyermekek egészséges táplálkozása

Úgy gondoljuk, hogy a felsorolt művészeti műhelyek sokféleségéből egyértelműen kitűnik, hogy  programunk a közoktatás keretein belül differenciáltan, a gyermekek életkori és egyéni adottságait, egészségi állapotát, valamint a szocio-kultúrális lehetőségeit is figyelembe véve gazdag módszertani választékot kínál tanárnak – gyermeknek egyaránt, a mindennapi munkához.

Az elmúlt évek alatt számos konferenciát szerveztünk hazai és külföldi résztvevőkkel, valamint számos nemzetközi konferencián vettünk részt. Közülük  fontosnak tartjuk megemlíteni a I.UNESCO Művészeti Nevelési Világkonferenciát, (2006. Lisszabon, Portugália), ahol egyedüli  képviselői voltunk a hazai művészetoktatásnak. A következő évben a Magyar UNESCO Bizottság felvett a tagjai közé bennünket.

2010. májusában ismét meghívást kaptunk, az UNESCO-tól, a II. Művészeti Nevelési Világkonferenciára, Szöulba, Dél-Koreába. Mindkét konferencia kiemelten foglalkozott a hátrányos környezetből érkező gyermekek művészeti nevelésének fontosságával, kiemelve, hogy annak megoldása nemcsak kulturális kérdés, hanem az egész társadalmat érintő gazdasági tényező is.

Mindezek  után fel kell tennünk a kérdést, hogy Kodály sikeres zenepedagógia koncepciója, és az azóta született, korszerű művészeti nevelési módszerek miért nem épülnek be széles körben a hazai  közoktatásba, ami több, mint 1 millió különböző korú és képességű gyermeket érintő kérdés?                          
E gondok gyökerét abban látjuk, hogy sajnálatos módon  a művészeti oktatásnak Magyarországon nincs háttérintézménye. Ennek hiányát már régóta és sokan megfogalmazták. A kérdés-felvetésemnek konkrét oka  van:
A Psalmus Humanus elnevezéssel kidolgozott integrált művészetpedagógiai programunk, benne a roma integrációs művészeti nevelés bemutatása és módszertana  10 éve készen áll, és mégsem jutott el a közoktatásban való széleskörű alkalmazásig.

Örömünkre,  végre ebben az évben történt egy szerencsés és jó irányú változás:  ez pedig a Magyar Géniusz Tehetséggondozó Programban való részvételünk. Ennek keretében akkreditálták 30 órás komplex művészetpedagógiai programunkat  „Tehetséggondozás Kodály szellemében” címmel. Ezt követően együttműködés született  az ELTE BTK Zenei Tanszék és a Psalmus Humanus Egyesület szakemberei között. A nyár folyamán már két tanár továbbképzési  tanfolyamunk megvalósítására is sor került, amelyek  igen értékes és hasznos visszajelzéseket  adtak a számunkra.

A vélemények egyértelműen bizonyítják, hogy a pedagógusok általánosságban igen kevés információval rendelkeznek a gyermekkori művészeti nevelés sokszínű lehetőségéről, és szinte semmit nem tudnak a cigány kultúráról, művészetről és irodalomról.

Ezt a képzési programunkban résztvevők (óvónők, tanítónők, zenetanárok, gyógypedagógusok ) néhány szószerinti idézetével  szeretném alátámasztani:
-Nem volt még dolgom sem roma származású, sem fogyatékos, sem hátrányos helyzetű gyerekekkel. Éppen ezért az előadások kulcsfontosságú ügyekre világítottak rá.  - A Roma költészet és irodalom előadások rávilágítottak a másság problémáira, azok kezelési lehetőségeire. Az előadások nagyban segítettek megérteni ezeknek a gyerekeknek a tanítási problémáit. (budaörsi pedagógus)
-Rostás-Farkas György-ben egy nagy írói tehetséget ismerhettem meg. A roma   költészet és irodalom mindig nagyon érdekelt. Munkahelyemen nagy százalékban    vannak a cigány gyerekek, e művek által még inkább megismerhettem a bennük     szunnyadó érzéseket, gondolatokat. Nagy élmény volt hallgatni Pató Selam    tolmácsolásában Rostás-Farkas György  verseit. (Nagyhalászi, Szabolcs-Szatmár megyei pedagógus)
-   Végezetül: A gimnáziumi énekkari munkámhoz szorosan kapcsolható a „roma   költészet és 
irodalom” című előadás, amelyet Pató Selam tartott, és mivel a
gimnáziumban, ahol tanítok 70 % roma kissebség, és az énekkar jelentős részét
a muzikális kissebség teszi ki, igencsak jó ötleteket és főleg etnikai
sajátosságokat tárt fel az előadó, melyeket a munkámban hasznosítani tudok.   
(Téglás, Hajdú-Bihar megye, pedagógus)

A hazai művészetoktatási háttérintézmény hiánya nem csak az új eredmények   beépülését gátolja közoktatási rendszerünkbe, hanem a nemzetközi eredmények híre is nehezen  jut el hozzánk. Erre egy külföldi földi példát szeretnék említeni:

Mintha a „legyen a zene mindenkié!” eszméje valósulna meg Venezuelában  az El SISTEMA elnevezésű nemzeti klasszikus zenei oktatási hálózat létrejöttével, ami 1975-ben indult el.  Azóta 10 különböző kormány váltotta egymást, de mindig megmaradt az EL SISTEMA támogatása. Amikor 2007-ben az egyik legnagyobb venenezuelai bank 150 millió dollárt ajánlott fel hét regionális zenei központ megépítésére, sokan ellenezték a döntést, hogy a klasszikus zene az elitnek, vagyis a magasabb társadalmi rétegeknek szól elsősorban.

A bank azonban komoly szociológiai kutatásokat végeztetett a zenét tanultak körében, és az derült ki, hogy akik részt vettek az EL SISTEMÁBAN, azok sokkal nagyobb arányban járták ki az iskolákat, és sokkal kisebb mértékben érintette őket a fiatalkori bűnözés, mint akik zenétlenül élték le a gyerekkorukat. A bank kalkulációi szerint az iskolából való kimaradás csökkenése, valamint a bűnözés visszaszorítása összességében azt jelenti, hogy minden olyan dollár, amelyet az EL SISTEMA támogatására fordítanak, az ország számára 1,68 amerikai dollárt ér.

Összegezve az elmondottakat:
Meggyőződésünk, hogy a gyermekkori művészeti nevelés hathatós segítséget képes adni a cigány gyermekek szocio-kulturális hátrányainak leküzdéséhez, segítve felzárkóztatásukat és az  eredményes iskolai tanulásukat. Ennek hazánkban megvannak a személyi és módszertani feltételei is. Egyben  hatékony nevelési koncepciót tudnánk felajánlani bármelyik hozzánk hasonló gonddal küzdő  európai ország számára is.

De művészetpedagógiai programunk legfőképpen abban segítene, hogy a boldog, harmonikus gyermek, és a versenyképes tudás ideális célját elérhessük az oktatási intézményeinkben.    
Köszönöm a figyelmüket.

Előadásom első felében a lengyelországi, főleg a krakkói cigány társadalom lelkipásztorkodásának lehetőségeit mutatom be, melyet nem csak elméletből ismerek.

Szülőfalumban és Krakkóban is cigány negyedek találhatók, és tapasztalatból tudom, hogy a velük való kapcsolat nem mindig feszültségmentes. A második részben a hajléktalanok ellátásáról beszélek, az Albert testvér által alapított Szegények Szolgái és Szolgálói Kongregáció tevékenysége alapján.

A cigányok az egész világon élnek. Cigány nyelven roma (ember) nomád nép. Ma az egész világon kb. 2 millióan laknak, az utolsó népszámlálás alapján Lengyelországban 12 731 élnek.**
Lengyelországban tulajdonképpen a romák két nagy csoportját különböztetjük meg. Az úgynevezett hegyi és síksági cigányokat. A romák többsége, akik korábban vándorló életet éltek, jelenleg városokban laknak, Varsóban, Poznańban, Wrocławban, Łódźban, Krakkóban, Gdańskban és más kisebb településeken. Ez a kommunista Lengyelország kényszer-letelepedési politikájának következménye. Az úgynevezett kárpáti romák jelenleg Lengyelország déli területén laknak. Az ő közösségeiket felső Szilézia városaiban és Nowa Hutában találjuk, ahol a XX. század 50-es éveiben a romákat munkára kényszeríttették.
A romák első képviselői 1950-ben érkeztek az épülő városba, és részt vettek az építésében. Utána mások is csatlakoztak, inkább választva az aránylag jó életkörülményeket az épülő városrészben, mint a szegénységet a hegyekben.
Jelenleg Nowa Hutában ezek unokái nőnek fel, és az első letelepültek dédunokái születnek. Ezek a romák letelepedett életformát folytattak még a városba érkezésük előtt. Közülük sok a kovács és a muzsikus. Nowa Hutában a kohászati kombinátban helyezkedtek el, a munkával és a letelepedett életformával beírták magukat a város és a cigányság történetébe.
A romák integrálódásának első nagy támogatója Nowa Hutaban Helena Mycielska grófnő volt, aki negyven évet szentelt életéből az evengelizációs-kulturális tevékenységnek. Az ő munkájának folytatását bízta a jezsuitákra, ők pedig közreműködésre hívnak minden fiatalt, különösen az IGNATIANUM hallgatóit, akik életüket a roma ifjúság nevelésére és képzésére szeretnék szentelni.
Tehát a cigányok lelkipásztorkodását a fiatal, papi életre készülő jezsuiták végzik, akik a krakkói  IGNATIANUM filozófiai és pedagógiai intézet tanulói. A lelkipásztori aktivitás keretében kötelezővé teszik számukra, hogy a kispapok a tanulmányok alatt foglalkozzanak a cigányokkal. Több mint egy évtizede mennek Nowa Hutába, és ott a roma társadalomban dolgoznak. Fő céljuk a roma kisebbség integrálása a Nowa-hutai táradalomba a keresztény értékek által, melyek a közös jó megtapasztalása, a segítségnyújtás és szolidaritás elve. Munkájuknak missziós és evangelizációs jellege van.
A romák a katolikus egyházhoz tartozása azt jelenti, hogy törekszenek gyermekeiket megkeresztelni, halottaikat pedig eltemetni. Viszont a vallásos tudat és képzés ezen a területen elég alacsony. A romák szeretik a vallásosság külső megnyilvánulásait. Otthonaikban szentképeket tartanak, és szent dolgoknak tudnak tiszteletet adni. Ezen kívül szeretik meglátogatni a szanktuáriumokat és zarándokhelyeket. Viszont kereszténységük elég külsőséges. Azért különösen szükséges az egyház részéről nagyobb figyelmet szentelni rájuk. Sajnos eddig a romákkal nem sikerült szisztematikus munkát kialakítani.
A romák lelkipásztorkodása különböző területekre oszlik szét:
- az egyház életébe való bevonás
- képzés és a keresztény öntudat fejlesztése
- előkészítés a szentségek vételére
- rekolekciós alkalmak, szentmisék, zarándoklatok szervezése
- oktatási segítség: a gyerekek és a fiatalok tanulásban való segítségnyújtás
- a kulturális tevékenység animálása
- minden más tevékenység, mely segítségével anyagi támogatáshoz juthatnak
A roma származású diákok túlnyomó része állami iskolákba jár. Ezen kívül kb. egytucatnyi roma osztály működik. Ennek különleges példája az egyházi általános roma iskola Suwałkach városában. Ez az egyetlen magán iskola, mely ingyenes oktatást szervez a roma származású gyermekeknek. A roma gyermekek kb. 30%-a nem teljesíti az oktatási a kötelezettséget.
A következő programokat szervezik a romák számára:
- az év minden hónap utolsó vasárnapján részt vesznek a közösen bemutatott szentmisén a ciszterci templomban.
- decemberben jön Szent Miklós a több száz kis roma gyerekhez
- a fiataloknak a bérmálás szentségére való felkészüléseket szerveznek
- rendszeresen, minden vasárnap raszaje jönnek, így nevezik a romák a papjaikat, akik meglátogatják Nowa Hutában a családokat, találkoznak az ifjakkal és a felnőttekkel, közös témákról beszélgetnek.
- a romák szeptemberi zarándoklata Limanowaba, amelyen a felkészített jelöltek részesülnek a keresztség, elsőáldozás, bérmálás és házasság szentségében.
Az utóbbi időben sikerült megszervezni két ifjúsági csoportot. Az egyik a Mazuri tavakhoz a jezsuiták által szervezett táborban alakult, melyen 15 fiatal vett részt. Ez a tábor vallásos és kulturális elemekkel volt kitöltve. A tábor inspirálta a fiatalokat, hogy olyan csoportot alakítsanak, amely segíthet az ismereteik bővítésében, az információk kicserélésében és a „fehérek” kultúrájának megismerésében.
A második csoport azokat a középiskolásokat gyűjtik össze, akik a bérmálás szentségének felvételére készülnek. Minden vasárnap találkoznak a Nowa-Huta-i cisztereknél. A formáció a résztvevők lehetőségeinek szintjére van alkalmazva, viszont a rendszeres munka számos gyümölcsöt hoz.
Ezen kívül meg kell említeni az alkalmi lehetőségeket, a roma családok meglátogatása, közös időtöltés, beszélgetések, a felmerült problémák megoldása, a családi ünnepségek megszervezése.

MEGOLDÁSOK A HAJLÉKTALANOK PROBLÉMÁJÁRA

Albert testvér a XX. század elején Krakkóban alapította a Szegények Szolgái és Szolgálói Kongregációt, melynek hivatása a szegényekkel való foglalkozás. Manapság is gyakorolják Krisztus parancsát „Szegények mindig lesznek veletek” és a rendalapító szándéka szerint szeretettel fordulnak a szegények és nincstelenek felé. Tevékenységük sokrétű, mely a hajléktalanokat előkészíti a társadalomban való önálló életre.

I. Előkészítő intézmények.
Az előkészítő intézményeknél jelentkező személyeknél az újraszocializáló tevékenység első szakasza az egzisztenciális szükségletek kielégítése, vagyis élelem, ruházat, alvás, orvosi kivizsgálás. Utána megfelelő diagnózist hoznak, és a személynek ajánlják, aki az életkörülményeit meg akarja javítani, és részt venni a szociális terápiában. Az előkészítő intézmények közé sorolható a menhely a férfi hajléktalanoknak és a szegénykonyha melegedővel. 

1.  Menhely a hajléktalan férfiaknak
A Szent Albert testvérről elnevezett hajléktalan férfiak számára fenntartott menhelyet az Isten Szolgái Kongregációja vezeti. Tevékenységét 1989. november 12-én kezdte. A menhelyen munkát vállalt négy testvér, akik egyszerre harminc hajléktalannal tudtak foglalkozni.  A mai napig működik a menhely, és hatvan rászorulót tud befogadni.

a) Diagnózis, mint első lépés a szocializálódás folyamatában
A szocializálódás első feladata a menhelyen a diagnózis. A helyes diagnózis tétele nagyon összetett probléma, mert a külső jelenségek alapján kell következtetni az alany belső állapota.  A menhelyen a diagnózist az igazgató testvér készíti el, aki befogadja a hajléktalanokat.  Az érkező személynek hajlandóságot kell mutatnia, hogy be szeretne költözni a menhelyre.
Ha a befogadó testvér észreveszi, hogy az alkoholfüggőség nyilvánvaló, a terápia befogadási feltétel. Ez a kényszer módszer is egyben, amely motiválja a függőségben lévőt a terápia vállalására. A testvérek az egész embernek szeretnek segíteni. Ha valakinek az alkohol tönkretette az életét, akkor a szálláson és élelmen kívül a testvérek lehetővé szeretnék tenni, hogy a hajléktalan bizonyos eszközöket vegyen igénybe a józanságban való kitartásra.


b) Támogatócsoport, segítség az embereknek túllépni a hajléktalanságon
A menhelyen való szocializálódás fontos eleme az anonim hajléktalanokat segítő csoport. Ennek a csoportnak célja segíteni az embereket, hogy elhagyják a hajléktalanságot és elérjék a szociális adoptáció megfelelő szintjét, amely segít ellensúlyozni a hajléktalanságba való visszatérés vágyát.
A csoport sok más tevékenysége mellet különböző találkozókat szervez a hajléktalanok részére. Egyrészről tematikus-találkozókat neves egyéniségek meghívásával, másrészről konszolidációs találkozókat összekapcsolva rekreációs formákkal. Névnapokat, évfordulókat szerveznek, közös színház, mozi vagy hangverseny látogatást, ezen kívül karácsony és húsvét vigíliáján az ünnepi estéket. 
Ezek a konszolidációs találkozók által lehetőség nyílik olyan családias légkör megteremtéséhez, mely segít a hajléktalanság elhagyására.

c) AA segítő csoport
A menhelyen az első AA csoport 1992-ben alakult. Nemcsak a menhely lakói a tagjai, de kívülállók is. A csoportban való részvétel önkéntes. Alkoholizmus esetén teljes absztinenciát követelnek. Az AA csoport ezeknek az embernek választási lehetőséget és szükséges erőt ad az absztinenciában való kitartásban. A közösség tagjainak tudomásuk van róla, hogy az AA nagy erőforrás, melyet felhasználhatnak a betegségük ellen.
A menhely lakóinak 85% alkoholfüggőségben van. A testvérek tudják, hogy a lelki megújulás segít a függőség leküzdősében. Ugyanakkor a menhelyen nem vezetnek hivatalosan kötelező lelki terápiát, csak bizonyos lelki formák láthatók az étkezéseknél, amikor imádságban fejezik ki hálaadásukat azokkal szemben, akik gondoskodnak arról, hogy legyen mit enniük. Ezen kívül minden nap rózsafüzért mondanak, hetente háromszor szentmisét hallgatnak, évente kétszer vesznek részt lelkigyakorlaton, de az nem kötelező. A nehézség abban rejlik, hogy mindegyik hajléktalan külön élettörténettel rendelkezik, és nehéz egységes módszert alkalmazni.

d) A függőség terápiája
1989-től működik a menhelyen a Függőség Terápia Központja, amely a függőségben levőknek szakszerű segítségnyújtás helye. Itt a segítség formáit pszichológusok és terapeuták dolgozzák ki.
A terápia befejezése után a páciensnek utógondozást (after-care) ajánlanak, melynek célja megőrizni a páciens gyógyulásának folyamatát, de ugyanakkor a személyes fejlődését előmozdítva. 

2. Szegénykonyha
A szocializálódás következő helye a szegénykonyha. Ebben az intézményben minden nap körülbelül 300 meleg ételt adnak ki, ezen kívül a téli időszakban reggelit és vacsorát a rászorulóknak. Hetente egyszer tartós élelmiszert osztanak, különösen a szegény anyáknak.
1998-tól ugyanabban az épületben menhely működik 60 hajléktalan férfi számára. Az intézményt az Isten Szolgái Kongregációja működteti a krakkói Caritas épületében. A tevékenység hatóköre nem csak helyi jellegű, hanem országos szintű, sőt külföldön is tevékenykedik. Ennek az intézménynek célja szállást biztosítani a lakóiknak, és kielégíteni az alapvető szociális, egészségügyi és lelki szükségleteiket. 

3. Közösség
A fent említett intézményben alakítottak egy közösséget, amelynek tagjai a menhely és a szegénykonyha használói. A közösség célja, hogy segítsen a kezdeményezés vezetésében. A közösségbe való befogadás előtt a közösségért felelős testvér első diagnózist végez. A közösségbe való befogadás feltétele az elköteleződés a szegények iránt és az alkohol fogyasztásától való tartózkodás.  Kezdetben ki vannak elégítve az alapvető szükségletek, igénybe vehetik az önkormányzat szociális osztályának a segítségét is. Ennek köszönhetően helyben kaphatják meg a szociális segítséget, többek között segítséget a személyigazolvány megszerzésére, kérvényt a szociális otthonba kerülésre, vállalják a korházi ellátás költségeit, vagy esetleges anyagi támogatást.
A felelős testvér segíti, hogy a közösségben természetes alapon történjen a feszültség feloldása.  Ennek a helynek a különlegessége reflexiót eredményez és a társadalomba való beilleszkedés vágyát. A hajléktalan számára, akt az állami egészségügyi intézmények elutasítottak az ellátástól, a menhely a méltó halál helyszínévé válik, és a hellyé, ahol megvárhatják az életük végét.  A közösség tagjai segítenek ebben a méltó halálban, mosdás, borotválás, öltöztetés szolgálatával.
A munkán kívül kirándulások, zarándoklatok, sportolási lehetőségek vannak szervezve.
A testvérek nem teszik a fő hangsúlyt a társadalomba való beilleszkedésre. A gondozóknak tudomásuk van arról, hogy a közösségben olyan személyek vannak, akik több éven át tapasztalták meg a hajléktalanság és az alkoholizmus valóságát. Az a tény, hogy ilyen hajléktalan funkciónál alkohol nélkül, és ott lakik, ahol bizonyos szokásokat be kell tartania, számukra ez nagyon jelentős eredmény.  Statisztikailag évente 5-6 személy szegi nem az absztinenciát és hagyja el a közösséget. 7 év alatt négy személynek sikerült legyőzni a hajléktalanságot.

II. Az önállóvá válás intézményei

Az intézményekhez, amelyek segítenek önállóvá válni, két ház tartozik: hostel és falusi ház. Ezek az intézmények azokkal a hajléktalanokra tekintettel lettek létrehozva, akik menhelyen laknak, és a szociális státusz megváltoztatásának óhaját fejezik ki.


1. Hostel (védett lakás)
A Szent Albert testvérről elnevezett Hostel 2001 szeptemberében kezdte meg a működését Krakkóban. Az intézmény olyan személyek számára alakult, akiknek nem áll módjukban biztosítani önmaguk számára a méltó lakás körülményeit. Alapjában véve ennek a szakasznak átmenetinek kell lennie a teljesen önállóvá válásig.
Ennek az intézménynek a szükségességét a testvérek a menhely működésének bizonyos ideje után érzékelték.
A Hostelhez olyan hajléktalanok tartoznak, akik megváltoztatták eddigi életüket, átmentek a megfelelő terápián vagy leszoktak az alkoholról, és törvényes munkát találtak. Sajnos csak nagyon kevesen kaptak az önkormányzattól megfelelő lakást. A többiek nem tudtak venni, vagy saját lakást bérelni. Túl hosszú tartózkodásuk a menhelyen nem engedte új hajléktalanok befogadását, akik nagyon nehéz körülmények között éltnek. Ezért volt szükséges az új intézmény megalapítása.
A Hostel 40 férőhelyes. Azt a személyt fogadják be, akinek stabil anyagi helyzete van, bizonyította a képességet a felelős életre és elfogadja a ház programját.
A ház 5 lakásra van osztva, mindegyik rendelkezik külön víz és gázórával. A személyek 2, 3 és 4 személyes szobákban laknak és kötelezve vannak az önálló ellátásra.

2. Falusi ház
A következő intézmény, amely lehetőséget ad a hajléktalanság elhagyására, az úgynevezett falusi ház. A közösség 2005. november 1-től alakult meg. A háznak alapjába véve két célja van : terápiás (a hajléktalanság elhagyásának a folytatása, a hajléktalanok munkát találnak a gazdálkodásban. Lényeges helyet foglal el a közösség programjában a lelki formáció, a katekézis és az imádság) és gazdasági (a gazdálkodás olyan formájának a megszervezése, amely a jövőben nem csak az önellátást biztosítja, hanem más rászorulóknak is támogatást jelent.)
A közösséghez 3 testvér és 6 hajléktalan tartozik. A befogadás feltétele az alkoholizmus kezelése, a szabályzat betartása, amely önállóságra és felelősségre tanít.
A befogadás feltételei:
- minden eszköz elkerülése, amely valamikor segített, és most akadály a felelősségteljese életben (alkohol, drog)
- a program pontos betartása
- a rábízott feladatok lelkiismeretes elvégzése
- szeretetteljes légkör az egymásközti kapcsolatokban
- tilalom az intézmény elhagyására
- részvétel a katekézisekben
- a rózsafüzér mindennapi elmondása és részvétel a vasárnapi szentmisén

A hajléktalanellátó rendszer feladata a hajléktalanok felkutatása, ellátása, fejlesztése, az önálló életvitelhez szükséges képességek helyreállítása. A hajléktalanok egyre nagyobb számához képest a most működő szociális rendszer nem képes hathatós segítséget nyújtani, hiszen nem elég a hajléktalanok csak pillanatnyi szükségleteit kielégíteni. Hanem olyan rendszert kell kialakítani, amely lehetővé teszi a fejlődést, hogy a veszélyeket elkerülve újra felépítsék a saját életüket. Ennek a példáját látjuk a testvérek által létrehozott közösségben, amely a XX század elejétől napjainkig hatékonyan működik, és tovább is folytatja áldásos tevékenységét.

**

A cigányok pontos létszámával kapcsolatban a mai napig nem rendelkezünk hiteles adatokkal. A legtöbb forrás az itt megadott számnál sokkal többre becsüli ezt a létszámot. szerk.

(Bogdan Adamczyk OFM Conv)

(Bogdan ADAMczyk előadását a CTMT XXI. nemzetközi tudományos konferenciáján 2011. 10. 7-én, Dobos Marianne író, a tanácskozás levezető elnöke tolmácsolta.)

A roma integráció, és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása a válság mélyülése miatt lassulni fog. Hiába az új polgári kormány jószándéka, hiába a magyar EU elnökség idején tető alá hozott Európai Romastratégia, az euró-zóna válsága bennünket is elért - hangzott el Dr. Lentner Csaba előadásában  a CTMT XXI. nemzetközi tudományos konferenciáján, 2011.10.7-én.

Beszűkültek a külpiaci lehetőségeink, az országra nehezedő 160 milliárd dolláros adósságállomány teljesítése pedig leköti szabad forrásainkat. Az Európai Unió déli peremén elhelyezkedő országok lappangó csődje miatt a magyar gazdaság teljesítménye is csökkeni fog, így a kormány részéről szükséges egy „B” terv, egy a túlélés esélyeit reálisan számba vevő költségvetési prognózis előkészítése, arra az esetre, ha Görögország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Írország csődöt jelentene.

A pénzügyi instabilitás hatására a hagyományos értelemben vett, eddigi szisztéma szerinti szociális politika, benne a roma ügyek finanszírozása szinte folytathatatlan. A pénzügyi űr kitöltésére a többség és a kisebbség közötti párbeszéd folytatásával, a civil szervezetek szerepének erősítésével kell reagálni - szögezte az előadó.

(Dr. Lenter Csaba, egyetemi tanár, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tudományos rektor-helyettese)

A csallóközi romák identitástudata és szociális helyzete Szlovákiában

Írta: Dr. Ravasz József, PhD.

A csallóközi romák identitástudata és szociális helyzete Szlovákiában (részlet a kutatásból) : Dr. Ravasz Józsefnek a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság XXI. nemzetközi tudományos konferenciáján elhangzott előadása: Az azonosságtudat fogalma A pszichológiai szakirodalomban az identitás fogalma gyakran szerepel az autentikus lét szinonimájaként. Ez valójában az éntudat, annak időbeli és térbeli létezése, s egyúttal annak a kapcsolatnak a kifejezése, hogy az emberi egzisztencia az egyén belső, pszichikai életének és a társadalmi reakcióknak az egysége. Az egyén autopercepciója kissé mindig eltér attól, ahogyan az emberek látják őt. Az egyén lelki egyensúlya és a társadalom működése szempontjából viszont fontos, hogy a két szemlélet minél jobban összhangban legyen, illetve kiegészítse egymást. Ha az egyén önértékelése lényegesen eltér attól, ahogy a társadalom látja őt, illetve adottságai és lehetőségei által nem tud megfelelni az elvárásoknak, akkor lelki és kommunikációs problémái adódhatnak. Ha máshogyan nem is, ezek a problémák megjelenhetnek az egyén megnyilvánulásaiban: "De ők egyáltalán nem tudják, ki vagyok, mi van bennem valójában", illetve a környezet egy tagjának "sóhajában": "Ki tudja, mit gondol magáról, de valójában..." Nyilvánvaló, hogy kétféle értékelés létezik, s az egyén a mindennapi életben állandóan keresi a lehetőségeket, hogy a többiek tudtára adja, milyen is ő, s önértékelését az emberek reakciói alapján egyúttal módosítja, javítja is. Ha sikerül a két elképzelést összehangolnia, a harmonikus felé közelít. Ez azonban nem elegendő. A társadalom nagyon megosztott, s mindenki más szemmel nézi a másikat. Az identitáskeresés során az egyénnek el kell fogadnia mások elképzeléseit, véleményét. Ennek a folyamatnak a része olyan csoportok felkutatása is, melyek az egyént megerősítik a magáról alkotott elképzelésekben. Berger és Luckmann szerint az identitás szociális folyamatok során alakul ki, és a történelmet bizonyos identitású emberek alakítják (Luckmann-Berger, 1999). Az egyénnel kapcsolatban azonban nemcsak térbeli,  ahol különböző emberekkel találkozik - hanem időbeli létezésről is beszélnünk kell: gyermek, majd felnőtt, változtatja helyzetét, s ennek ellenére úgy néz magára, mint integrálódott lényre. Az integritás része egyúttal az is, hogy az egyén képes saját magát mint egységet látni, s összekapcsolni időbeli és térbeli létezését. A romák azonosságtudata A romák identitástudata különbözik a képzettség, a társadalmi helyzet alapján, illetve aszerint is, hogy az egyén városban vagy faluban él-e. A városi, művelt romák identitása hasonlóan alakul ki, mint a többségi lakosság azonosságtudata. Egy összetett képről van szó, mely státusok és feladatok sokaságából tevődik össze, s a saját én és a környezet "egyezkedése" során alakul ki. Ennek ellenére a romáknál feltételezhető annak a veszélye, hogy a többségi lakosság hozzáállása miatt elveszítik önértékelésüket, az egyén saját magát ugyanis aszerint értékeli, hogyan sikerül megvalósítania céljait a társadalom előítéleteinek és általánosításainak közepette. Az önértékelés csak a legközelebbi szociális környezet, például a család értékelésével van összhangban, ez azonban nem elég a feszültség és a bizonytalanság leküzdéséhez. Gyakran a művelt, intellektuális romákkal is nehéz beszélgetni, mivel állandóan azt feltételezik, partnerük nem úgy kommunikál velük, mint egy kollégával vagy szakemberrel (akinek azonos vagy eltérő véleménye van), hanem úgy, mint egy romával, s ennek alapján reagálnak a kritikára, elismerésre, illetve magyarázzák sikereiket és kudarcaikat is. Pavel Říčan rámutat arra, a romáknál az önértékelés és a társadalmi értékelés aránytalansága reakciók egész sorát válthatja ki: az önbizalom elveszítése, a többségi társadalomtól való elszigetelődés, önsajnálat (a romák a rossz körülmények áldozatai), identitásuk eltitkolása, a társadalomtól való elhatárolódás, a nyílt szembesítés iránti vágy (Říčan, 1998). A kevésbé művelt, falusi romáknál az önértékelés és a többségi társadalom értékelése közötti eltérésnek az lehet a következménye, hogy a személyes identitás elsősorban az egyén és a közvetlen környezet kölcsöhatásai alapján alakul ki, a többségi lakossággal való kapcsolatot rossznak tartják, s ez az ellentét a személyiség fejlődése során vagy kiéleződik, vagy ellenzéki csoportnak tekintik a többségi társadalmat, mellyel az egyénnek szembesülnie kell. Ez a szituáció az erkölcs, az értékek és normák terén kettősséghez vezet: bizonyos cselekedetek a saját csoportjukban elítélendőek, míg a többségi lakossággal szemben megengedettek. Nemcsak az egyént, hanem a csoportot is felfoghatjuk úgy, mint a szervezet egy fajtáját. A csoport - tagjai által - szintén időben és térben létezik, tagjai jellegéről és tulajdonságairól "egyezkednek", viselkedésiiket szintén kívülről is figyelik és értékelik. Átvitt értelemben az ő identitásukról is elmélkedhetnénk  csoportos (közösségi) identitsáról, mely annak alapján alakul ki, tagjai hogyan gondolkodnak saját magukról, hogyan szerkesztik meg a csoport történelmét, időbeli fennállását, jelentőségét, céljait, illetve hogy látják, viszonyulnak hozzá a kívülállók. Minden egyén több közösségi azonosságtudatot hordoz magában, ezek minősége és mennyisége folyamatosan változik, fejlődik. Állandóan változik hierarchiájuk is. Ez bizonyos fokig a egyén individuális fejlődésétől függ, ám leginkább politikai folyamatok irányítják. Ezeknek a közösségi identitásoknak más-más jelentőségük van. Néhány kutató központi, ún. "alapvető közösségi identitásról" beszél  ennek az egyén számára meghatározó szerepe van (Isaacs, 1975). Kimutatható, hogy az egyén a közösségi identitásoknak azokat a formáit részesíti előnyben, melyek kedvező helyet biztosíthatnak számára az őt körülvevő társadalomban. "Az identitás a folytonosság megőrzésének képessége: időbeli, térbeli dimenzión, szociális kapcsolatokon keresztül" (Konopásek, 2000). A romák közösségi identitására történelmi tudatuk is jellemző. Az élő és megélt történelem, a romák történelmi emlékezete rövid tartamú és nagyon konkrét. Elsősorban a családi és helyi eseményekre korlátozódik. Ez is igazolja feltételezésünket a tágabb családi és a helyi közösségi kapcsolatok alapján kialakult elsődleges közösségi identitásról. A periféria tehát olyan feltételeket teremt, melyek a helyi és családi identitás kialakulását segítik, s kevésbé kedveznek az általános  etnikai identitásnak. A romák történelmének kontextusa és szociális felépítése csak az utóbbi években kezdett kialakulni. Sem a szlovák, sem a magyar romák nem hoztak létre olyan intézményeket, melyek több mint három generáción keresztül megőriznék az információkat, s csak a második világháború után kezdték helyettesíteni a történészeket a többségi lakosság nyelvészei, néprajzkutatói és történészei. Többek között például Emília Horváthova, Eva Dávidova, Milena Hiibschmannová, Ctibor Nečas, A. B. Mann. A szlovákiai romák csak az elmúlt tíz-húsz évben kezdték megalkotni írott történelmüket. Kérdéses viszont, mennyire tudatosítják és akceptálják ezt azok a romák, akik nem tartoznak a roma elithez. Szintén kérdéses a romák térbeli kötöttsége. Annak ellenére, hogy nagy részük Szlovákiában már letelepedését, a haza fogalma számukra nem jelenti a saját házát, vidéket, szülőföldet, lakóhelyet (várost), mint például a többségi lakosság esetében. A vándor népek körében gyakori jelenség ez egyén azonosulása az elsődleges csoporttal, míg a környezettel való azonosulás háttérbe szorul. Ennek következtében gyakran továbbra is érdeklődést mutatnak a vándorlás iránt. Az azonosságtudat jellemzői a romák földrajzi szempontok szerint kialakult csoportjaiban A szlovák romák A szlovák romák legjellemzőbb vonása a roma nyelv szlovák nyelvjárásának használata. A nyelv ugyanis jelentős mértékben vesz részt identitásuk kialakulásában. Az idegen (szlovák) szavak beáramlása nyelvjárásukba egyúttal a szlovák kultúra, hagyományok, szokások elemeinek átvételét is jelenti. A többségi nyelv elsajátítása a szlovák identitás applikálását hozza magával - ez jelentősen befolyásolja a roma identitást. Ennek oka  kétségtelenül  a roma és nem roma lakosság gyakori kontaktusa, mely a többségi nyelv használatát igényli. Az eredeti roma szokások, szertartások, hagyományok háttérbe kerülnek, s néhányat kivéve ma már nem is élnek. A roma nyelv háttérbe szorulása valószínűleg annak az eredménye,hogy a fiatal szülők tudatosítják, ha gyermekeikkel gyakran kommunikálnak ezen a nyelven, abból hátrányaik származhatnak. Nekik si vannak kellemetlen élményeik: mivel szüleikkel csak romául beszéltek, az első iskolai években nyelvi akadályokba ütköztek, s már az alapiskola alsó tagozatán sikertelenek voltak. Az, hogy a gyerekeket többségi (szlovák) nyelven nevelik, a romák számára eszköz: a jobb iskolai eredmények, a munkaerőpiaci és társadalmi érvényesülés eszköze. A szlovák romáknak mindez a szociális biztonság és egyenrangúság érzését nyújtja. A belépőt a nem romák világába saját identitásuk egy részének feladása árán vásárolhatják meg. A roma kultúrát (mely annyira jellegzetes) a szlovák folklór és irodalom elemei is gazdagítják   elsősorban regionális szintén. Meg kell azonban említeni, hogy a szlovák elemek (nyelv, szokások, folklór) beáramlása a roma identitásba gyakoribb az asszimilálódott romák körében. Ők viszonylag műveltebbek, jobb körülmények között élnek. Ellenkezőleg, a nagyobb telepiüéseken élő romák körében a szokások, a nyelv, a folklór megőrzése szemmel látható. Ezt igazolják előkutatásaink eredményei is a roma identitás megőrzésének, illetve a nem roma elemek átvételének legfontosabb determinánsa a romák számaránya egy-egy településen, illetve szétszóródása a nem roma lakosság közé. Az oláh romák Az oláh romák teljesen más, a többi romától távol álló etnikai csoportot alkotnak. Ennek oka egyrészt a nyelv, mely a leglényegesebb különbség és akadály az oláh romák és a többi roma között. Nyelvük mintegy 70%-ban román szavakból áll, ezért értik meg egymást Szlovákia szinte egész területén (a szlovák és a magyar romákkal ellentétben), ezért érzik magukat összetartóbbnak, ez okozza identitás tudatuk megerősödését is. Az oláh romák csoportját a többi romától való elszigetelődés is különlegessé teszi, Ennek oka szokásaik, hagyományaik, szokásjogaik megőrzése. Fontos számukra a családi kapcsolatok fenntartása. Úgy érzik, felelósek származásukért, kulturális etnikai örökségükért. Kutatásainkból is kiderúlt, az oláh romák csoportja több szempontból is "biztosan áll a lábán", s közeljövőben valószínűleg megrendíthetetlen. A nyelv Az oláh romák mind Szlovákiában, mind kiilföldon megértik egymást. Nem szívesen fedik fel nyelviiket a nem oláh romák, illetve a többségi lakosság előtt. Nagyon ritkán vesznek át szavakat a többségi (szlovák) nyelvből, hiszen valamennyi idegen szónak van nyelvükben román megfelelője (az oláh romák számára ez az igazi roma!). A családi kapcsolatok Az oláh romék szigorúan, pontosan betartják a családi kapcsolatokat, viszonyokat. A családra a rend és az összetartozás jellemző. Pontosan előírják a családtagok viselkedési illemszabályait (após - vô, após - meny, sógor - sógornő stb.). Hagyományaik és szokásaik A szlovák romákkal ellentétben (akik átveszik a többségi lakosság szokásait, sajätjaikat pedig lassan elfelejtik) az oláh cigányok megőrizték szokásaik nagy részét (esküvői szertartás, temetés, keresztelő, születésnapi ünnepségek, karácsony, húsvét...), s csak néhányat vesznek át a többségi lakosságtól. A zene Az oláh romák igyekeznek minél több emóciót, s minél kevesebb szöveget bevinni a zenébe. A hangszereknek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, a kíséretet saját maguk hozzák létre verbális módon (ujjaik csattogtatásával, sóhajokkal, kiáltásokkal, dübörgéssel, dobogással...). Általában nagyon egyszerű, egy oktáv terjedelmű melódia is elegendő számukra. Nagy hangsúlyt kap a hang rezgése. A műveltséghez való viszonyuk Az oláh romáknak a szlovák, illetve a magyar romákkal ellentétben - szinte negatív a hozzáállásuk a képzettség megszerzéséhez. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogyan viszonyulnak a meggazda-godáshoz, az anyagi javak birtoklásához és gyarapításához. Ezért nem látják értelmét a középiskolai, illetve főiskolai végzettség megszerzésének. Az az elképzelés, hogy üzleti szellemükkel szabad, független és gondtalan jövőt biztosítanak maguknak, a művelődést, iskolázottságot mellékvágányra tereli. Felmérésünkből is kiderült, hogy az oláh cigányok jellegzetességeiknek és értékrendjüknek köszönhetően kiszorulnak a nagyszámú szlovák romák csoportjából – rájuk figyel leginkább a többségi lakosság, s viselkedésük, életmódjuk alapján mond vélemént a másik két csoportról    (magyar + oláh). Az ismeretek szintézise A felvázolt probléma - a romák saját identitásának megtalálása, mely sok tényezővel függ össze - nagyon kényes kérdés. A sok-sok ellentmondás emberemlékezet óta kínozza magukat a romákat is. Elhatároztuk, hogy a felmerült kérdésekre kutatás segítségével keressük meg a választ. Nézzük először néhány szerző munkáját, akik az identitás feltárásának kérdésével foglalkoztak: Claude Lévi-Strauss A természetes népek gondolkodása (Strauss, 1971) című művében azt mondja, az emberek csak akkor képesek saját magukról és kömyezetükről elmélkedni, ha tapasztalataikat, a külső és belső hatásokat, ingereket különböző fogalmak segítségével rendszerbe foglalják. Próbálgatják, hogy a tárgyak érzékszervekkel érzékelhető tulajdonságai milyen összefüggésben állnak a rejtett tulajdonságokkal, olyan világot teremtenek maguknak, melynek saját logikája van. Hogy tájékozódni tudjanak a világban különböző kategóriákat hoznak létre, ezekbe sorolják azokat a jelenségeket, melyekkel találkoznak. Minden embercsoport más rendszerbe foglalja a világot - ezt fogalmak segítségével teszi, mégpedig az általa használt nyelven. Benjamin Lee Whorf hipotézisek megfogalmazásával vált híressé: valamennyi, magasabb szintű hipotézis függ a nyelvtől, a nyelv szerkezete, melyet az illető használ, befolyásolja azt is, hogyan látja saját környezetét (Carrol, 1956). Ahogy az emberek felosztják és rendszerezik a természet élővilágát saját fogalomkészletük és nyelvük segítségével, ugyanúgy felosztják az emberi társadalmat is. Kritériumrendszert használnak; ezek nagy részét általában nem az egyén maga találja ki, hanem átveszi környezetétől. Legtöbbet gyerekkorában, a szocializáció (a társadalomba való beilleszkedés) során vesz át, de nemcsak passzívan átveszi, hanem át is alakítja, s saját tapasztalataival állandóan konfrontálja is őket. Mivel hosszú folyamatról van szó, melynek során az egyén kategorizálja a társadalmat, saját magát is besorolja bizonyos kategóriákba, s töpreng azon is, melyik kategóriába illik bele, illetve melyikbe nem. Így hozza létre a szőkék, feketék, szépek, csúnyák, jók, rosszak, szegények, gazdagok, ügyesek, buták, feketék és fehérek kategóriáját. Önkényesen besorolja ezekbe a kategóriákba az embereket, mégpedig a beleegyezésük nélkül, sőt nem is kell tudniuk arról, ki milyen kategóriába keriilt. Jiří Lipa Cikánština v jazykovém prostředí slovenském a českém (Lipa, 1965) című művében a nyelvjárások alapos jellemzése, szétírása mellett arra is rámutat, a romák indentitásának meghatározásában a nyelv az egyik legfontosabb tényező. Anyanyelvet "vezérfonalnak" tekinti a roma csoportok származásának és identitásának megállapításában. Nagy teret szentel annak a felmérésnek, amelyben a környezetet, a regionalitást és az etnikai hovatartozást is figyelembe veszi. Munkájában nagy hangsúlyt kap az oláh romák csoportja - őket valami új és ismeretlen megteremtőnek tekinti. A magyar romákat automatikusan a magyarokhoz, a szlovák romákat pedig a szlovákokhoz sorolja. Karel A. Novák Stereotyp a integrace - prípad Romň (Prága, 2001) című munkájában szintén kutatási eredményekre támaszkodik, melyek arról tanúskodnak, hogy a romák identitásának beismerését nyelvi tényezők is befolyásolják. Kiemeli a magyar romáknak a magyarokkal való közvetlen kapcsolatát, az oláh romák távolságtartását a többi "romungro"-val (nem oláh cigányokkal) szemben, illetve azt is, hogy a szlovák romák a szlovák kultúra számos elemét átvették. A roma azonosságtudattal kapcsolatban a nemzeti öntudat kialakulásának folyamatát emelte ki és írta le Milena Hubschmannová Od etnické kasty ke štruktúrovanému etnickému společnství (Hubschmannová, 1999) című tanulmányában, melyben rámutat arra, a roma populáció egy csoportja, mely hovatartozását inkább csak szimbólumnak tekintette, szociális előrelépése során megváltozik, s megváltoztatja környezetét (például a telepről a faluba költözik), népi sajátságait, nemzetiségét is. Ha az eredetileg roma család állást talál, s ennek megfelelővé válik szociális helyzete is, elsajátítja a szlovákok életmódját, elköltözik a többségi lakosság közé, fokozatosan magát is szlováknak tartja. A nacionalizmus ezt a hozzáállást elítéli. Ezzel állítja szembe Milena Hubschmannová azt az elit réteget, melynek sikerúl elérnie a szociális felemelkedést, de ők a megszerzett szociális és kulturális tőkét saját népükbe "invesztálják", annak tagjai maradnak, s tudatosan romáknak is vallják magukat. Ez a mechanizmus viszont csak akkor működőképes, ha a elit és az alacsonyabb rétegek között fennmaradnak a szoros kötelékek. Ezért az elit rétegek, melyek saját népük érdekeit képviselik, arra törekszenek, hogy minél nagyobb legyen  az alacsonyabb és a felsőbb rétegek számára - a közös elemek száma. Ám nem elég csak megalkotni őket. Megfelelő módszerekkel át is kell adni őket, sőt az emlékezetükbe vésni oly módon, hogy ezt a közös vezetést mint megváltoztathatatlan tényt elfogadják. A kutatás célja A szakirodalomból merített ismereteink alapján elmondható, a romák identitásával foglalkozó kutatók nagy része hasonló eredményre jutott. Elméleteiket - a romák saját identitásának beismerésével, felvállalásával kapcsolatban - általában a nyelven keresztül állítják fel, mely az esetek nagy részében "ugródeszkának" számít. A vizsgálatok legnagyobb része szintén érintette az adott közösség nyelvi környezetet. A róma nyelv elsajátításának és használásának mértéke identitásuk és "romaságuk" értékelésének jelentős tényezője. Természetes azonban, hogy nem ragadhatunk le a nyelvnél. A korábban említett tényezőknek szintén van súlyuk származásuk tudatosításában (műveltség, foglakozás, vallás, szociális környezet). Szlovákiában a magyar romák külön csoportot alkotnak; a nyelv náluk van a legnagyobb hatással identitásuk alakítására. De velük kapcsolatban nagyon nehezen beszélhetnénk roma azonosságtudatról. A magyar nyelv nyilvánvaló és intenzív hatással van nemcsak a többségi lakosságra, hanem a romákra is. A vizsgálat során megfogalmazott kérdések: 1. Mi lehet az oka annak, hogy a romák társadalmi helyzetük megőrzésének érdekében a nem roma identitás elemeit is lehetségesnek, megengedhetőnek tartják? 2. Belépőjegynek számít-e a roma közösségbe a nyelv, mely egyben a többségi lakossággal való kommunikáció eszköze? 3. Lehet nagyobb hatása egy másik kisebbség (magyar) nyelvének, mint a többségi nyelvnek? 4.    A romák - tudatosítva rossz szociális helyzetüket - az adott kisebbség nyelve mellett döntenek-e, mivel meg vannak győződve arról, hogy a roma számukra megalázó, általa nem tudnak érvényesülni? És a nem roma csoportokkal való kapcsolatokban, a munkaerőpiacon, az iskolában... 5. Tudatosítják-e a Csallóközben élő romák a szlovák nyelvvel szemben a nyelvi hiányt? 6. Ezeknek a romáknak milyen az értékrendjük? Milyen jellegű tényezők hatnak rájuk, illetve befolyásolják őket? Ezeket a problémákat kutatások segítségével próbáltuk megoldani. Tételezzük fel, hogy előkutatásaink és az áttanulmányozott szakirodalom alapján hozzávetőlegesen meg tudjuk ítélni a csallóközi romák azonosságtudatának állapotát. A mi feladatunk azoknak a körülményeknek és kísérő jelenségeknek a feltárása, melyek jelentősen befolyásolják, alakítják az egyik, illetve a másik identitás tudatosítását. A pontos és minél hitelesebb felmérés és adatfeldolgozás céljából a deskriptív vizsgálatot választottuk. Két módszert alkalmaztunk: a kérdőíves felmérést (körkérdést) és az adatközlők beszéltetését. Az ankét fontos szerepet játszik az adatgyűjtésben; elősegíti, hogy minél pontosabb képet kapjunk a roma identitásról. Mivel a felmérésben viszonylag sok adatközlő vett részt, teljesítette küldetését, s ahogy az eredmények mutatják, hasznos is volt. A kikérdezett személyek elbeszélései - alacsony minta (12 adatközlő) - segítettek abban, hogy jobban betekinthessünk azoknak a romáknak a gondolkodásába, akik Szlovákia vegyesen lakott területén élnek. Feladatuk az volt, hogy bemutassák, hogyan látják és értelmezik saját identitásukat. A kérdőív kidolgozásakor a dolgozat központi gondolatából indultunk ki: minél jobban felmérni a csallóközi romák azonosságtudatát. A kérdések nagy része a következőkre irányult: - nyelv, - nemzetiség, - a szokások, hagyományok megőrzése, - az asszimiláció mértéke, - végzettség, - foglalkozás. Az adatközlőket három Dunaszerdahely környéki településről választottuk: Lég, Nagymegyer, Csallóközcsütörtök. Ezeken a településeken összesen mintegy 2000 roma él. Kiválasztásuk nem volt véletlenszerű, mivel itt a romák nagyobb csoportokban élnek, s nagy részük magyar nemzetiségűnek vallja magát. Egy részük oláh romának vallotta magát (kb. 30%!), ezért feltételezhető, hogy a felmérés eredményei érdekesebbek, változatosabbak, objektívebbek lesznek. Felállítottunk egy hipotézist: a csallóközi romák a magyar nemzetiség felé hajlanak, vállalva mindent, ami ezzel jár. Feltételeztük, roma adatközlőink ebben megerősítenek bennünket. Adatközlőinket a 18-60 éves korosztályból választottuk, figyelembe vettük végzettségüket, etnikai hovatartozásukat (valamelyik roma csoporthoz). A felmérésben 180 adatközlő vett részt, mindegyik településről 60. A kutatás eredményei Az adatközlők jellemzése: A tapasztalatok alapján három nyugat-szlovákiai települést választottunk (Lég, Nagymegyer, Csallóközcsütörtök). A mintába azonos etnikai csoportba tartozó romákat soroltunk. Valamennyi adatközlő a mi segítségünkkel töltötte ki a kérdőívet. Tapasztalataim alapján elmondható, nem minden roma volt hajlandó részt venni a felmérésben. Azok a romák, akikkel már a kutatás előtt is személyes kapcsolatban voltunk, készségesebbek voltak, mint azok, akik korábban nem ismertek bennünket. Az együttmuködés visszautasítása bizonyos fokig öszszefiigg az alacsony műveltségi szinttel is.: A legnagyobb problémát az adatközlők - főleg a férfiak - elutasító viselkedése jelentette, amikor magánéletükről érdeklődtünk. Az adatkőzlőknek identitásuk tudatosítására vonatkozó kérdéseket tettünk fel. A kérdéseket a következő kategóriákba soroltuk: Választható, zárt kérdések (a lehetőségek közül csak egyetlen megjelőlését engedélyezi) Választható, félig nyitott, értékelő (az adatközlők számmal jelölhették a fontossági sorrendet) Nyitott kérdések (az adatközlő teljesen szabadon válaszolhat) A minta pontosabb meghatározása: Ahogy azt korábban is említettük, a minta 180 adatközlőből ált Az anyag feldolgozásának szempontjából a minta egyik részét a nők, a másikat a férfiak alkották. Születési hely: A kutatás idején valamennyi adatközlő állandó lakhelyén élt: 60 Lég-en, 60 Nagymegyeren, 60 Gsallóközcsütörtökön. A kor szerinti megoszlás: A legfiatalabb férfi 24, a legidősebb 55 éves volt. A legfiatalabb nő 20, a legidősebb 51 éves volt. Iskolai végzettség: Ami az iskolai végzettséget illeti, a férfiak és a nők között jelentős különbséget észleltiü. Például a középiskolai végzettséggel rendelkező férfiak aránya 10%, a nőknél 4%. Azoknak a férfiaknak az aránya, akik nem fejezték be az alapiskolát, 0%, a nőknél 13%. Részleges kiértékelés Az adatközlők válaszaikban egyértelműen kinyilvánították magyar identitásukat. A nyelv Ahogy az Ismeretek összefoglalása című fejezetben is utaltunk rá, "valamennyi magasabb szintű hipotézis függ a nyelvtől, a nyelv szerkezete azt is befolyásolja, hogyan látja az érintett személy saját környezetét" (Carrol, 1956). A kutatás BESZÉLGETÉS része csak ezzel foglalkozik. Ahogy valamennyi vizsgált személy megemlíti, identitástudatuk a nyelvből indul ki. Az adatközlők egyetértenek abban, hogy a magyar nyelv 1. a többségi lakossághoz való közeledés eszköze, 2. a romák egymás közötti kommunikációjának eszköze, 3. elhárítja a nyelvi akadályokat, 4. a kommunikációs akadályok megszüntetésével megoldást jelent a roma gyerekek rossz     tanulmányi előmenetelét illetően, 5. a romák ónbizalmának forrása, amennyiben a többségi lakossággal közösen keresik a kompromisszumokat. A magyar nyelv a romák számára "beutalót" jelent a többség, a fehérek, a nem romák, a gádzsók világába. Ez az első közös dolog, melynek segítségével megértik egymást, amely miatt nem válnak nevetségessé, nem vetik meg őket (a roma nyelvvel ellentétben). Tudatosítják, hogy a magyar nyelvű kommunikáció által megválnak cigány vagy roma identitásuktól, mely a nem roma lakosság szemében valami elmaradottat, piszkosat, alacsonyabbrendűt, elfogadhatatlant képvisel. Így végre elhárul a romák és a nem romák közötti örökös akadály. Ezért logikus számukra, hogy magyar nemzetiségűnek vallják magukat. Egyszerűen "nem érdemes" romának lenni. A társadalom cigányként kezelné őket. Most pedig magyarul beszélő romáknak tartják őket - ők viszont azt remélik, hamarosan már csak szlovákiai magyarok lesznek. Ez a hőn óhajtott vágyuk készteti őket arra, hogy vállalják identitásukat, s ez - ahogy számunkra is beigazolódott - a magyar. A hagyományok és szokások Mivel nem használják a roma nyelvet, nem maradnak fenn a roma szokások, hagyományok sem. A romák ma már nem is ismerik őket. Már csak maga a tény, hogy a magyar kisebbség általlakott terúleten élnek, arra készteti őket, hogy átvegyék szokásaikat, hagyományaikat, kultúrájukat. Mivel spontán folyamatról van szó, mely teljesen önkéntes, szívesen bekapcsolódnak a magyar kisebbség tevékenységébe, hiszen általa erősödik öntudatuk is. Nincsenek előítéletek, hiszen a magyarokat és a romákat .közös dolog köti össze, Szlovákiában mindkét csoport kisebbségben él. Ez egyesíti őket, együttélésük még egységesebbé válik. Azáltal, hogy a magyar médiát, a magyar sajtót kísérik figyelemmel, magyar rendezvényeken vesznek részt, a magyar hagyományok iránt is fogékonnyá válnak. Azok érthetőbbek számukra, a magyar kultúrát kezdik sajátjuknak érezni. Az idegen kultúra elemeinek elsajátításával a romák végre láthatóvá válhatnak, a társadalom tudtára adhatják, hogy ők is itt vannak, ők is vágyódnak valami után. Valami után, ami a többség számára elérhető. Ez már nem valami roma, valami elmaradott, ami a társadalom számára csak teher volt. Már emberemlékezet óta izzott a roma közösségben a vágy, hogy felmutassanak valamit, ami nem roma. Talán nem is volt nehéz a döntés. Két lehetőségük volt. Végül az győzött, amelyik reményt nyújthat a jövőre nézve. Az érvényesülés reményét, a komplexusok legyőzésének reményét, annak a reményét, hogy a fehérek elfogadnak. Az identitás ebben a szférában szintén egyértelmű kutatásainkból is ez következik. A romák - látva annak lehetőségét, hogy megszabadulhatnak valamitől, amit a társadalom nem akar elfogadni - inkább a magyar nemzetiséget, illetve identitást választják. Fotó: Franz Jozef, Romano Nevo Lil Mikor lesznek a romák saját boldogságuk kovácsai? Írta: Daniela Obšasníková Mikor lesznek a romák saját boldogságuk kovácsai? Ezt a kérdést teszem fel minduntalan, mikor a szegénységgel és nyomorúsággal találkozom a szlovákiai roma telepeken. Évek óta keresem kérdésemre a választ.  Ma már tudom, csak akkor lesz így, ha mi nem romák  szívélyesen és igazi szeretettel ezt megengedjük  nekik. Amikor szíveinkben igazi szabadságot adunk nekik, támogatni fogjuk a jószándékait és tetteiket.A szlovákiai romák egy gyerekre emlékeztetnek, akit a szülei a nagyszülei meg a többi családtag is pénzzel támogat. Pontos elképzeléssel arról, hogy a gyermek ezt mire fogja felhasználni. Ez az elképzelés viszont nincs összhangban  azzal, mire vágyik az ő lelke és mire lenne szüksége a saját döntése alapján. Mi az eredménye ennek a szeretetnek és az ilyen adakozásnak? Minden ajándékkal bizonytalanabbá válik, mert az ajándékot megátkozva kapja. Amikor a pénzt a saját szükségletére költi, az adományozók azonnal tudtára adják, hogy csalódtak.   A kiadós segítség ellenére- a gyermek a vesztes. Nem bízik magában,  oda esik ahova ő soha nem akart  volna  esni.  A bizalom és a szabadság, az őszinte jókívánság, lelki segítség többet jelentene.  Ennyit kapni elbizonytalanít, lealacsonyít és azt bizonyítja, hogy ő  mennyire képtelen.  Romákat mint a fent említett gyermeket abban kell támogatni, hogy észrevegyék mire képesek . Példát mutatni, segíteni abban, hogy a bemutatott példát elérjék és azt megelőzzék. Akkor lesznek a saját boldogságuk kovácsai. Romák a szél méltó gyermekei , akiknek mi levágtuk a szárnyaikat és láncra kötöztük őket, mint a kutyát. A romák mindig is büszkék voltak kovács mesterségük művészetére. Szelídítették vele a tüzet és a fémet. Szilárdan a talajon állva hűtötték a vasat a vízben. Romák a természeti elemek barátai a boldog pillanatok kedvelői. Hiszem ,hogy megtalálják az utat az önmegvalósításukhoz. Most szándékosan nem mondtam, hogy a boldogságukhoz. Boldognak láttam őket olyan körülmények között is , amit mások nem élnének túl. Sárban, koszban, hiányban, elutasításban, elítélésben, utálatban - tudtak gyönyörű dolgokat csinálni. Örülni a pillanatnak. Roma probléma , ezzel a kifejezéssel operálnak sokan, sokan akarják megoldani, főleg ami a politikusokat illeti amikor nem tudják  mit hogyan, sem azt hogy hova ,nem tudják a polgárokat mivel lefoglalni hát kihúzzák a „romakártyát“. Megkeverik a lakossági és az etnikai elveket aszerint, kinek, hogy felel meg. Lassan nincs olyan politikus aki a választási programjában ne oldaná a roma problémát.  Az elmúlt néhány év alatt a probléma megoldására szó szerint ömlöttek a milliók, de mintha valami szitán estek volna át a pénz,  a romáknak semmit nem adó pályázati pénzek eltűntek. Amennyiben mindez a pénz a tervezett helyére a telepekre és a romák javára lett volna befektetve, nem ilyen lenne a romák élete Szlovákiában.   A médiákban  ismétlődően megjelent romákat támogató  összegekről szóló  hírek által, egyetlen egy dolog nőtt. Mégpedig a nem romák averziója a romák felé. Ez pedig az irigységben gyökerezik, nem akarják látni az igazságok összefüggéseit, amik a történelembe nyúlnak vissza. Aki a roma problémát akarja megoldani annak tudatosítani kellene ,hogy  csak szegénységi probléma van. Mindegy ,hogy romáról vagy nem romáról beszélünk. Igaz,hogy szívesebben  zdecináljuk a romát, őt  ez hamarabb térdre is ejti . Fontosnak tartom mindig megemlíteni, hogy  úgy tűnik ,hogy együttélésből kell vizsgáznunk. Romáktól meg kell tanulni a pillanatban való élést. Itt és most élni -nem halogatni semmit. Azzal foglalkozni, amit most csinálunk. Csomót kötni  akkor, amikor a  cipőnket kötjük be. Az ajtót bezárni, amikor a kulcsot fordítjuk el a zárban. Szeretni teljes szívvel ,mint amikor az iskolába induló gyermekünket simítjuk meg, és közben nem arra gondolni  ,hogy gyűlésre megyünk vagy mi vár még ránk   délelőtt. Örökre belém ivódott egy kép, amit egy karácsonyi reggelen láttam az utcán. A szeméttárolóban turkáló anya mellett cipő nélkül  harisnyanadrágban állt a kislánya. Fagyban, elvárásokkal  mint ahogy más gyerekek állnak a karácsonyfa alatt . Leírhatatlan öröm volt az arcán mikor az anyja átadott neki egy műanyag megkárosodott  rózsaszínű kerekű játékbabakocsit   a konténerből. Nem tudom mennyire örültek a fehér gyermekek a drága ajándékaiknak azon a karácsonyon .Csak örülni és abban a pillanatban minden mást elfelejteni,  hát ebben mesterek a romák. Ezt nekünk is meg kéne tanulnunk. (...) Az én szüleim soha nem félemlítettek minket a romákkal. Ne nevessenek.Tudják hányszor  hallani az utcán, mikor neveletlen gyermekének azt mondja az anyja: “ Várj csak, oda adlak a cigányoknak!“  Előttünk soha nem beszéltek becsmérlően a romákról, nem különítették őket el a többiektől.  Igaz a falunkban nem éltek romák, a szomszéd faluban viszont igen .Bármi fölöslegessé vált otthon, mindig rájuk gondoltak és félretették a következő szavakkal:  majd jön a seprűt készítők  X asszonya , neki adjuk. Majd jön a vesszőfonó Y asszonya , övé lesz. Mindig a nevükön szólították őket. Nálunk Šarišská Porubán – a Presovi járásban tisztelettel beszéltek róluk. Dolgos emberekként ismerték öket, akiket az udvarokba is beengedtek. Nem koldultak. Vagy az elvégzett munkájukért-felseperték az udvart, segítettek valamit, vagy az uraik által készített és általuk széthordott áruért kaptak ellenszolgáltatást. Minden háznál vettek tőlük évente legalább egy seprűt egy fából faragott gereblyét, nyelet, fonott kosarat. Azóta évek teltek el, az udvarok is megváltoztak. A fűvel vetett udvar sepréséhez nem kell a nyírfaseprű, a kosaraik helyett meg itt a kínai olcsó műanyag edény. A mai gyerek meg azt sem tudja, mi az a gereblye, vagy nyél, előbb el kell magyarázni és meg kell neki mutatni . Azokért a munkákért pedig, amiket valaha a romák végeztek , most a fehérek verekednek. A  világ gyorsan  változik az embereknek sem idejük sem kedvük még azokkal sem foglalkozni akik közel élnek hozzá sőt, őket sem tekintik magukhoz közelállónak . Példaképp említeném Jarovnicét. A legtöbb romát összpontosító község  Szlovákiában. A nem romák arról beszéltek mi volt ott a juttatásokat kifizetendő napokon. Senki sem magyarázta el a romáknak, nézd ezt mi így csináljuk. Tegyél félre élelemre, tegyél félre a gyerekeidre, tegyél félre a villanyra- mert ha nem így teszel akkor éhezni fogtok . Mindenki gondolta a magáét és megszólta őket. Nem segített nekik, nem adtak tanácsot. A szakadék romák és  nem romák között csak nőtt. Aztán árvíz öntötte el a falut, főként a telepet sújtotta, emberéleteket követelt. Megmozdult az emberek lelkiismerete, többet segítettek és már nem ítélkeztek annyit. A község jól járt Jekaterina Grivnová gyermek-orvosnővel is. Mint nyugdíjas felajánlotta segítségét, azokkal dolgozni akikkel senki sem akart. A még jóformán gyermekkorú roma anyáknak nemcsak orvosuk, idősebb, okosabb asszonytársuk lett,  aki tanácsolt de szidott is. Megtanította őket arra , amire még aktív dolgozó korában a nem roma anyákat tanította. Egyszer  készségesen jótanácsot adni többet ér, mint tízszer  készségtelenül segíteni . Sokan átnéznek a román mintha nem is látnák őt, mintha nem is létezne. Mindazoknak akik fűszálnyi jót sem találnak a romákban és állítják, hogy egy startvonalról indulnak a nem romákkal én azt mondom  “élje bele magát a roma helyzetébe és éljen meg vele egy napot az életéből, akkor majd megérti, hogy nem egyszerű emberséget együttérzést és szívélyességet találni sötét bőrben, romaként. (Szlovák nyelvről magyarra fordította: Varjú Katalin)   Daniela Obšasníková Mgr./ Főszerkesztő-helyettese a szlovákiai Romano Nevo Lil-kultúr-társadalmi roma havilapnak. Jogi tanulmányai befejeztével újságírással kezdett foglalkozni. Harminc éve dolgozik a járási újságnak és központi sajtónak. Néhány évet együtt dolgozott a szlovák rádióval, szlovák sajtóűgynökséggel Forgatókönyv íróként dolgozik a szlovák televízióval. Büszkesége, hogy soha nem foglalkozott bulvárral. Húsz éve roma témával dolgozik az említett összlovákiai havilapban. Állítja, hogy a romák és a nem romák egymáshoz közelebb hozatalának eléréséhez, itt az ideje a nem romákkal foglalkozni Meg van győződve arról, hogy együttélésre vagyunk ítélve mégpedig jóban. "A szabadság lajtorjája" Írta: Varjú Katalin "A szabadság egy lajtorja, melynek egyik vége a pokolba a másik vége a menyországba nyúlik."  Nem szeretnék arról beszélni, amit a médiában hallani, olvasni lehet, sem azokról az intézkedésekről amik  zajlanak.  Arról beszélek, amit kevesen éreznek, látnak, hallanak. Vagy mert nem akarják, vagy mert nincs is lehetőségük megtudni  mi zajlik a romák-cigányok belső világában, lelkében- mialatt mi a külvilág az ő integrációjukkal, asszimilációjukkal foglalkozunk. Nem sorolom fel, hogy a Roma Integráció Évtizede ( 2005-2015) mennyi megpróbáltatással járt és jár mindkét fél részére. Emberi szempontból emelek ki néhány szempontot ,ami bárhova tartozó embert egyaránt fájóan érintene. Először is a címadó közmondás  cigány nyelvből lefordított változatára térnék ki: “ A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy“ Azzal, hogy a pérók,  a nagyközösségek megszüntetésével  a romák-cigányok idegen helyekre , idegen közösségekbe kerültek, a nem önszántukból történő   átköltöztetéseikkel,  nem is  az általuk  kiválaszthatott helyekre, magában is elég lett volna megbirkózniuk.   Az addig nagy közösségben élő embereket akár 4-5 különböző ,egymástól  több kilométerre eső falvakba, tanyákra költöztették. Szétválasztották a nagycsaládokat. Tudjuk ,hogy az archaikus közösségek mennyire egymásra utaltak összetartóak voltak.  Ezzel szinte  egyidejűleg  munkahelyeiket is elvesztették. Elvesztették a saját közösségük erejét, kirekesztetté váltak a társadalmi mobilitásból. A gyermekek , számukra ismeretlen iskolákba, ismeretlen osztálytársak, szomszédok  közé, idegen tanítók keze alá kerültek. A megkülönböztetés elleni harc, a felzárkóztatásukra irányuló figyelem és még sorolhatnám az intézkedések sorát -   nem elég. A romák és nem romák közötti másság sikeres  összeillesztéséhez  ennél sokkal több kell!  Keressétek az emberekben a jót.Nézzetek ezeknek az embereknek a szemébe. Meg kell gyógyítanunk, újra kell ébresztenünk őket. Sírnak ezek a szemek. Nem tudják , mit tegyenek. Az intézkedésekben szerepelt a roma nyelvmegőrzésre való ösztönzés, igényeik tudatos megjelenítése.  Mi történt? Szlovák illetve magyar nyelvű iskolákba volt lehetőségük bekerülni. Viszont az uúonan érkezettek az iskola nyelvét  még nem ismerték.  A romák meg akartak felelni. Azt hitték, ha szlovák vagy magyar anyanyelvűvé válnak nagyobb esélyeik lesznek. Az ember viszont  nem agyagfigura, nyelvi asszimilációval  meg -nem változott. Az esélyegyenlőségi szempontokban szerepelt, ...hogy biztosítani kell a hátrányos helyzetű gyerekek lakóhelyein történő ovodai ellátást      - az ovodáért fizetni kellett, ...a fogytékossá minősítésnek legyen egységes követelményrendszere – ezután is sok gyereket helyeztek át a kisegítő iskolákba, ...  továbbá , hogy a normál tanrendű osztályokba helyezett gyermek oktatásának támogatására speciális mentorrendszer legyen felállítva , és ajánlott volt az alternatív módszerek használata      - egytemeinken a pedagógusok nem így lettek kiképezve.  Nem mindenki  volt hajlandó utóiskoláztatni magát és aki megtette valójában önképzés képpen tette  -sajnos sokan nem is azért végeztek pedagógiát, hogy valaha is tanítsanak. Arról meg ne is szóljak, hogy a gyermek tanulását első helyre állító szülői szemlélet formálását  aztán igazán, egyik sem végezte.  A realitás talajáról beszélek, mert bizonyos feladatokat a tanító aszisztense végezte volna. Néhol előfordultak , ám hol vannak az aszisztensek?  ...Hiányoznak, mert összekötő kapocsként dolgoztak volna a majoritás  (a többség) és a minoritás kisebbség) között.  Segítették volna a gyermek szociális és nyelvi nehézségeiknek a leküzdését az osztályközösségben  áthidalni az akadályokat ,  persze ehhez  némi  roma nyelvismeret is illdomos lett volna. Miért is mondom mindezt. A multikultúrákkal dolgozóknak legelső kötelességük lenne a kommunikáció és egymás megismerése. Romákkal évszázadok óta együttélünk és nem ismerjük őket . A miérteket hagyjuk ki   és ismerjük meg  kultúrájukat.  Nem dolgozhat a mássággal sikeresen olyan ember  aki nem ismeri, hol, miben van a másság? A multikulturális és inkulturális nevelés elengedhetetlen. Elengedhetetlen a felzárkóztatással foglakozó pedagógusképzés. A helyi kisebbségek kultúrájának megismerése a helyi iskolák gyermekeiknek sem lenne hátrányára. Egy helyen élnek, legyen a békés együttélés a jelszavuk!  Mindehhez szakemberekre van szükség, akik először is   megértik,  hogy emberekkel  dolgozunk, és ne a külvilág  előítéleteiből induljanak ki.  Gondoljanak bele, ha ők lennének abban a helyzetben, nekik mi esne jól? Minden gyermeknek aki valamiféle mássággal küzd, legalább egy éves felzárkóztató oktatásra van szüksége. Elsősorban az iskola nyelvének megismerése, az iskolai fogalmak megértése ,a tanulás fontosságának felfogása, íróeszközökkel való munka berögzítése. Előírt szabályok szerinti munka végzésre kell őket tanítani. A felzárkóztatást végző szakember, legyen tisztában hogy mivel nincs két egyforma csemete, mint ahogy nincs két egyforma ember, meg kell ismernie a gyermek és a szülők motivációinak lehetőségeit. Nem a táblán  írás és  háttal állás a fő feladata a pedagógusnak, nem a dorgálás, hanem a legkisebb jóért is dicsérni, kiemelni a gyermek és a cigányság  előnyeit és nem a hátrányait kiteregetni. Megérkeztem a motiváció hiányához.  Hol van a változást elősegítő motiváció ?     Emeljük ki a cigányság erősségeit és kompenzáljuk vele a hiányokat. Az egyensúlyt meg kell teremteni. A változtatás szükségességén már régen elgondolkodtunk. ám jusson eszünkbe , hogy ehhez erő is kell. Erő azoknak akik a gyakorlatban velük dolgoznak és természetesen MAGUKNAK A CIGÁNYOKNAK is. Ahhoz, hogy legyen erő a cél felé vezető utat megmászni, „láng „ kell, maga a motiváció. ÖSSZEFOGLALOM:  Előírjuk, hogy az ember egy bizonyos létezővé váljon.  Lehetséges a természet öntudatlan erői ellen fordulni? Ebből nem lesz semmi! A vége az összeütközés. Erő-erő ellen, tudhatjuk a fizikából is. A cigányság  kezdi  elfogadni, hogy szegény, hogy alárendelt. Az Intézkedések által kétségbeesettekké váltak, elveszett minden reményük. Kutattak, kerestek, mert nem tudtak, nem akartak az elrendeltek szerint élni.  Azt látták nincs szabadságuk- mindenben függenek másoktól, a külvilágtól.  Azt érezték, hogy a cigány ember elvesztette a szabadságát. Még mindig létezett, létezik, próbál valamit tenni, persze a tetteiért mindenütt ő felel. Megjelent a félelem. A félelem pedig nagy úr. Megpróbál  a maga módján ellenkezni. A szabadság azt jelentené, hogy választhat. Viszont nem volt választása. Úgy érezte, nem szabad.!  Itt már csúszott  lefelé.  Kapaszkodás helyett, zuhant lejjebb és lejjebb. Segítsünk megérteniük a szabadságot, hogy van választásuk,  akkor emelkedni fognak. Elegendő mennyiségű, ebből a célból jól képzett ember még tudna segíteni és az emberi tévedések mély kútjából feltörő sok-sok lerakódott iszapot lassan bár, de elmosni. Ehhez kellenek a jól képzett emberek  az ő képzésükhöz  pedig az új szemléletű  előadók, tanárok. Valóságot ábrázoló, a cigányok életében jelenlevő  változásokat is bemutató,  összehasonlító tankönyvek . Megtanítani  a cigányokkal foglalkozókat ,hogy szabad akaratukból, hol és miben mutatkoznak  változások a cigányok romák világában? Ezen valóságok ismeretével felvértezett segítők kellenek. Most a címadó közmondás  cigány nyelvből lefordított változatára térnék vissza. “ A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy.“ A létra mindkét oldala a létrához tartozik –  csak az irányt kell megváltoztatni. A felfele vezető úthoz kell őket  segítenünk, ezt csakis az tudja aki nem kívülről ismeri őket.